A MAGYARSÁG EREDETE
...avagy egy újabb lelkes próbálkozás a lehetetlenre...
BEVEZETŐ
A magyarság eredetének kutatásába mélyebben belemerülő ember idővel könnyen érezheti azt, hogy a magyar őstörténet a legösszetettebb, legtöbb (látszólagos) ellentmondást tartalmazó történelmi kérdés, melynek hiteles feltárásának nehézsége azonos az emberi történelem feltárásának problémájával - egyenrangú, egymással összefüggő, egy-gyökerű feladat ez. Sőt, a szívvel-lélekkel kereső ember arra is rádöbbenhet, hogy a magyarság története nemcsak történelmi ("materiális"), hanem azt jóval meghaladó, azon túlmutató spirituális, metafizikai "térben" gyökerező kérdéskör, melynek kutatása hasonlatos egy végtelen mély kút feltárásával - amire egy emberi élet vajmi kevés. Az ember őstörténetével foglalkozó és a velünk, magyarokkal kapcsolatba hozható eredetelméletek eddig született irodalma és tudományos eredményei alapján kijelenthető, hogy a magyarok története olyan mélyen gyökerezik a Föld történetében, hogy ennek bemutatására egy tanulmány/könyv sem lehet képes önmagában. Ettől függetlenül sokan próbáltak már meg összefoglalót írni őstörténetünkre vonatkozóan, melyek szinte mindegyike tartalmaz részigazságokat, de a különböző elméletetek összesítése, a közös pontok megtalálása eddig elmaradt.
A magyarság vélhető eredetével kapcsolatban hihetetlen mennyiségű "amatőr" és szakmai forrásmunka gyűlt tehát össze napjainkra (lásd. Ajánlott irodalom aloldal), a történelemtudományt megtámogatva mindenféle társtudomány (régészet, embertan, genetika, népművészeti kutatások, stb.) eredményeivel, ám ennek ellenére úgy néz ki, hogy az államilag támogatott akadémiai szintről még mindig nem elfogadott más álláspont, a dogma még kitart, de egyre vállalhatatlanabbul, már csak a tekintélyelvi gőg maradt, észérvek nélkül.
Rendkívül elkeserítő az a mai helyzet, hogy ugyan létrejött az MTA-n belül egy őstörténeti témacsoport, de az ott eddig felmutatott "eredmény" finoman szólva is siralmas... Az oldalukon látható "munkásság" enyhén szólva is eltörpül amellett, amit az "alternatív" kutatóközösség már összegyűjtött és letett az asztalra az elmúlt évszázad során. És ebben az esetben a mennyiség a minőséggel is párosul.
Ha a Magyar Tudományos Akadémia irányvonalát meghatározó szellemi háttérelit zöld utat engedne végre a magyar őstörténet hiteles feltárásának, ne adj' Isten még támogatná is... (amire addig nyílván nem fog sor kerülni, amíg az ellentábor vezeti...), akkor az olyan - nem feltétlenül csak történész, de ettől még kiváló munkákat alkotó, sokszor mérnöki, tudományos fejjel gondolkodó - kutatók, mint pl. (a teljesség igénye nélkül) Pap Gábor, Szántai Lajos, Cser Ferenc, Darai Lajos, Götz László, Marácz László, Bunyevácz Zsuzsa, Magyar Adorján, László Gyula, Makkay János, Varga Géza, Bobula Ida, Radics Géza, Friedrich Klára, Grandpierre K. Endre és fia Attila, Lajdi Tamás és Péter, Mesterházy Zsolt, Marton Veronika, Torma Zsófia, Gáboriné Csánk Vera, Bakay Kornél, Baráth Tibor, Szondi Miklós, Tóth Imre, Bakos Attila, Kozsdi Tamás, vagy például a Magyarságtudományi Intézet és a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület munkatársai... - és hogy ne csak magyarokat említsünk - Michelangelo Naddeo, Marija Gimbutas, Richard Rudgley, Gordon Childe, Grover Krantz, Ornella Semino, Julius Oppert, Hermann Müller-Karpe stb. által az elmúlt évszázad(ok) alatt készített vagy összegyűjtött munkák méltó alapjai lehetnének a magyarság eredetének hiteles feltárását célzó erőfeszítéseknek.
Fontos leszögezni, hogy nem általánosságban az Akadémia szakembergárdájával van feltétlenül a gond, hanem azzal az égbekiáltó magyarellenes szemlélettel, ami leuralja ezt az intézményt 170 éve... bár mostanában már úgy tűnik van némi enyhülés. A hívatalos akadémiai visszatartás/lefojtás következtében nem véletlenül indult "útnak" ennyi "alternatív, dilettáns" magyarságkutató a XX. században is, de a XXI. század elejétől még fokozottabban, mert a magyarok sorsával foglalkozók többsége a porcikáiban érzi, hogy az oktatott történetünk nem igaz, és iszonyatos igény mutatkozik ma már a magyar eredet megnyugtató tisztázására. Ez a honlap is ennek az igénynek próbál megfelelni a maga szerény eszközeivel.
A magyar őstörténet tehát az egyik legkomplexebb történelmi kérdés, melyet nagyon sokan próbáltak már papírra vetni, de az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy egyik mű sem teljes körű, csak megközelíthetik a valóságot, mindegyik más-más mértékű igazságtartalommal. Ennek talán a legközvetlenebb oka, hogy a magyar történelem a történelemhamisítók melegágya, és bárki, akár a világ legokosabb embereit tömörítő intézet próbálna meg elkezdeni dolgozni a hiteles magyar őstörténet megírásán, rá kellene döbbenjen, hogy sajnos a rendelkezésre álló források nem mindig őszinték, vagy egyáltalán nincsenek, vagy teljesen ellentmondanak egymásnak. És ez a szándékos hamisítás nem ma kezdődött... Kutatásai során a hamisítás szempontjából két fajta beavatkozásra figyelhet fel az ember: az egyik a "hívatalos, akadémista álláspont" által képviselt történelem szemléletnek ágyaz meg, erősíti azt, miszerint a magyarok valami barbár népek leszármazottai valahonnan az Urál környékéről, akik bevándoroltak (!), akiket beüldöztek a Kárpátok közé, a másik szemlélet meg már magyarabb a magyarnál, és mindenféle kitalált, alaptalan állítással igyekszik a magyarságot többnek bemutatni, mint ami. Ezt a kutatást megnehezítő két féle hamisítási ágat talán dr. Darai Lajos főiskolai tanár, tudományos kutató fogalmazta meg legszebben, aki szerint a magyarságkutatás legfontosabb feladata:
„Felismerni és kiiktatni a hazug felsőbbrendűség diktálta gondolatokat! Azokat is, amelyek sosem volt dicsőséget céloznak, és azokat is, amelyek lealacsonyítanak. Éppen elegendő saját, ismert régi érdemünk van, ha éppen büszkék akarnánk lenni. A történelmünkkel kapcsolatos érdektelenségre megoldás az ujgur vagy a mongol felé való fordulás? Az ázsiai hunok dolgai, vagy akár a perzsáké? Nem inkább annak a talajnak a mélysége kellene érdekelje a magyar embert, amelyen áll?
Egyik szándékos történelemhamisítási ág sem hasznos nekünk, mint a kettő káros, az egyik lealacsonyít, s továbbra is lent tart a "merjünk kicsik lenni" világában, a másik meg nem létező, meseszép kiválasztottság-tudatot eredményez. Belátható tehát, hogy őstörténetünk kutatásakor az elsődleges feladatunk a minket elárasztó elméletek, hamis minták, hazugság rétegek közötti eligazodás, az igazság kibogozása - ami egyáltalán nem könnyű feladat, ismerve a magyarokra vonatkozó irodalom és történelem rendkívüli bonyolultságát. Farkasinszky Tibor - Magyar őstörténet új alapokon c. könyvében nagyon találóan így fogalmaz a jelenlegi helyzetről:
"Igen kedvezőtlen az a jelenlegi helyzet, amelyben úgyszólván minden magyar őstörténeti kutató más-más elgondolást képvisel és hirdet. Így a magyar őstörténet iránt érdeklődő, azzal kapcsolatos előadásokat hallgató, könyveket olvasó ember nem tud eligazodni a különféle álláspontok között. Ha a magyarok őshazáját pl. az egyik kutató Belső-Ázsiába, a másik a Kárpát-medencébe, a harmadik É-NY-Szibériába, a negyedik D-Mezopotámiába, vagy akár Egyiptomba, az ötödik a Balkán-félszigetre, a hatodik Közép Ázsiába helyezi, akkor nyilvánvalóan nem lehet mindez igaz. Nem könnyű ilyen közmegegyezésre jutni, mert a kutatók egy része makacsul ragaszkodik az álláspontjához. A közmegegyezés nemcsak kívánatos, hanem az ideje is elérkezett már, a lehetősége is fönnáll. A széthúzás ezen a területen is káros és tudatromboló hatású. A széttagolt, eltérő álláspontok képezik a jelenlegi helyzet hátrányos oldalát. A helyzet előnye viszont, hogy sokféle elgondolás jött létre, és szinte mindegyiknek van részleges valóságtartalma."
Így van. Szinte az összes magyar őstörténet-elméletben találhatók részigazságok, a legjobb módszer talán ha a különböző elméletek közös nevezőjét keressük és találjuk meg, ami elvezet minket a "főnökelv" felé.
Szóval hihetetlen nagy a széttagoltság, az információ-elárasztás, és sajnos a szándékos félretájékoztatás is a magyar őstörténet-fronton. Fájdalmas, de egyben érthető is az az igyekezet, amivel bizonyos vezető szellemi körök szeretnének minket magyarokat elzárni a saját valós múltunktól, nagyon nem áll érdekükben a magyarság valós történetét elismerni és tanítani, nagyon nem szeretnék a magyar szellemiség magvát "kiengedni a palackból", tehát sokkal jobb a tudatlanságban és a "merjünk kicsik lenni" világában tartani minket, mert amennyiben nem így tennének, az olyan elemi erejű szellemi ébredéshez vezethetne, ami.... nos, úgy tűnik sért bizonyos globális szintű érdekeket, de ebbe most ne menjünk bele. Egyelőre.
A szellemi ébredés viszont megállíthatatlan, ezt bizonyítja az a temérdek kiváló munka, melyekből idézni fogunk.
Mert miről is van szó lényegében? "Csupán" arról, hogy mostanában egyre több, ugyanarra utaló tudományos bizonyíték kerül elő, egyre több kutatás eredménye vezet ugyanarra a következtetésre, hogy a magyarság eredete nem írható le egyetlen őshazából történő egyetlen kivándorlással, hogy valahonnan mi egy nagy tömbben elindultunk, és kisebb becsatlakozásokkal megérkeztünk ide, hanem ennél jóval összetettebb kérdés. A következőkben idézett forrásmunkák feldolgozása révén végleg leszámolhatunk a magunk régi, romantikusnak tűnő vágyáról, hogy majd egyszer megtaláljuk a mi egyetlen nagybetűs ŐSHAZÁNKAT, ahonnan mi magyarok jöttünk... ehelyett a vágyálom helyett viszont sokkal többet kapunk; egy jóval összetettebb és hihetőbb, több ágból font magyar őstörténet-szövetet, melynek legvastagabb népi ága őshonos a Kárpát-medencében, és melynek gyökerei visszanyúlnak mélyen a jégkorszakba, ezzel is igazolva jó néhány szellemi óriás előd - mint pl. Grandpierre K. Endre, Magyar Adorján - életművét. Tehát annak felismerése, hogy mi itt a Kárpát-medencében itthon vagyunk egy rendkívül fontos lépés.
Ugyanakkor a másik fontos felismerése a jelenleg is folyó kutatásoknak, hogy őstörténetünk többi ága szinte egész Eurázsiához köt minket, ezen belül is leginkább a Kaukázus-Mezopotámia térségéhez kulturális, genetikai, nyelvi stb. szálak, illetve hatalmi, uralkodói ágak vonatkozásában, éppen ez okozza eredetkérdésünk rendkívüli összetettségét, s az őstörténet kutatók zavarát.
És ehhez még sajnálatos módon hozzájönnek a hamisítók "munkái"...
A magyar történelem megmásításán dolgozók (bármikor is éltek/élnek) talán egyik legfontosabb célkitűzése, hogy nemzetünk gyökereinek keleti ágát, vagy éppen az északkeleti "finnugor" rokonságot hangsúlyozzák elsősorban, és a magyarság népi létezésének Kárpát-medencei őshonosságát és folytonosságát elhallgassák, letagadják, eltereljék róla a figyelmet. Sajnálatos, de sok remek szakember kutatási anyagát elolvasva, meghallgatva azt látni, hogy még a jószándékú, remek szakemberek, kutatók is félrevihetik, elterelhetik a figyelmet a magyarság legmeghatározóbb ágának helyi eredetéről, hogy például Belső-Ázsiában keressék a magyarok eredetét, miközben nem látják be, hogy bármi is legyen amit ők ott távol a Kárpátoktól találtak, az nem eredete a magyarságnak, hanem valójában "csak" egy a sok kulturális lenyomat, a magyarság kibontakozásának, kisugárzásának útjai, s rokon népeinek története/helyszíne közül, amelyek jórészt az "őskályhából", a Kárpát-medencéből indultak ki. Talán fel sem fogjuk, hogy mennyire fontos ezt tudnunk! A külföldi történelemkutatók meg sokszor el sem jutnak a Kárpát-medencéig (ilyen-olyan okból...), miközben sok általuk feltett kérdés pont hogy itt kaphatna választ, itt nyerne értelmet a kutatásuk lényege.
Baráth Tibor A magyar népek őstörténete c. könyvében (már 1968-ban!) ilyen kiválóan fogalmazta meg a helyzetet:
"Napjainkban szívós erőfeszítéseket tesznek a tudósok, hogy az emberiség első magas kultúrájának eredetét kifürkésszék. Evégből különösen a Régi Keleten (Ancient Orient, Near East) buzgólkodnak, ahol sorozatosan ássák ki a földből az egykori városok romjait és hozzák napfényre a letűnt idők emlékeit. E fáradozások nyomán az ókori világ történetét ma másként látjuk, mint akár tíz évvel ezelőtt. Egy ponton azonban, éppen a leglényegesebb vonatkozásban, mégsem tudtak átütő eredményt elérni: nem sikerült az ókori népek nyelvi hovatartozását, népi és faji kilétét határozottan megállapítani és így az első magas kultúra szerzőjét igazi nevén megjelölni.
A magyar őstörténeti kutatások szempontjából ez a sikertelenség sok ígéretet tartalmaz. Abból az anyagból ugyanis amit a nemzetközi tudomány nagy áldozatokkal felszínre hozott, de nem értett meg, mi a magyar őstörténetre vonatkozólag már eddig is sokat tudtunk hasznosítani. Az onnan kiemelhető magyar adatok zömükben az időszámításunk előtti első négy évezredből származnak és jelentőségben sokszorosan felülmúlják azt, amit a finnugor ívású tudósok a maguk tételére az elmúlt száz esztendő alatt összehordtak.
Ezek előtt az adatok előtt, amelyek között összefüggő nagyobb magyar nyelvemlékek is szép számmal akadnak, meghökkenve állunk. Meglep bennünket az adatok nagy régisége és azok földrajzi előfordulási helye. A finnugor nyelvészeti eredményekre felépített magyar őstörténet sarkalatos tételei szerint ugyanis kizárt dolog, hogy az időszámítást megelőző időkből magyar nyelvemlék létezhessék, méghozzá a Régi Keleten. Hiszen ha ezen a földrajzi tájon a mondott időből akárcsak egyetlen egy hiteles magyar szöveg is található, az puszta létével máris szétfeszíti a finnugor kereteket és megcáfolja a magyar őshazának Ural- Szibériában való elképzelését. Márpedig ilyen Krisztus előtti időből származó hiteles magyar szöveg nemcsak egy került elő, hanem e könyv maga is száznál többet mutat be. Ezért ne csodálkozzunk, ha az új utakon járó történet kutatók a finnugor elméletet elavult elméletnek tekintik és helytállóbb magyar őstörténeti elképzelést szorgalmaznak.
Noha ebben a vállalkozásban résztvevő tudósok száma főleg a külföldi magyarok soraiban elég jelentős, az egész kutatási területet eddig még nem sikerült teljes egészében áttekintenünk, sem az eddig elért eredményeket összehangolnunk. Ennek tulajdonítható hogy népünk őshazájának földrajzi helyére jelenleg mintegy: nyolc javaslattal állunk szemben amelyek ural- szibériai vidék helyett a következő tájakra helyezik a magyar fajta bölcsőjét:
1. Magas- Ázsia hegyvidéke,
2. az Aral-tó környéke,
3. az Indus völgye,
4. a Kaukázus hegyvidéke,
5. Dél-Mezopotámia,
6. Délkelet-Afrika,
7. a mai Török- és Görögország és
8. az amerikai kontinens középső része.
Hogy ezeken az egymástól távoleső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbe vonni nem lehet. De azt, hogy a mondott helyekről magyar törzsek kerültek a Dunamedencébe, adatszerűen még senki sem bizonyította be, csak feltételezte, vagy logikai úton következtette. A nyolc őshaza a jelenlegi megfogalmazásban egymásnak ellentmond és egymást kizárja.
Egyes finnugor szakemberek szívesen mutatnak rá e belső ellentmondásokra és azokkal kapcsolatban a magyar őstörténeti kutatások zűrzavaráról, a műkedvelők elburjánzásáról beszélnek, fűszerezve kritikájukat jó adag humorral. Építő szándékkal közeledve a kérdéshez, a magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon való kétségtelen feltűnéséből azonban még a jelen el nem rendezett állapotban is következik valami nagyon fontos dolog: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak magyar probléma, hanem egyidejűleg sok más nemzeté is, amelyek történetük hajnalán eddig még ki nem derített módon hatalmas magyar tömegeket olvasztottak magukba. Így a magyar őstörténet nyilvánvalóan az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb problémája, talán éppen kulcsproblémája és valami köze kell legyen az emberi nem első magas kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez.
Ebben az izgalmas tudományos légkörben a jelen munka szerzője nem azzal a szándékkal állott a kutatók gárdájába, hogy bármelyik elméletét is megcáfolja és a javasolt nyolc őshaza mellé kilencediket találjon ki. Munkahipotézise az volt, hogy a térképen egymástól messze eső magyar foltok, mivel igazak, nem állhatnak egymással ellentétben. Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiban kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig fennmaradt dunai magyarság is származott. Ezzel az elgondolással, ha beigazolható, az eddig ellentmondónak látszó mozzanatok eltűnnek. A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az elveszett magyar törzsek csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre."
Úgy alakult, hogy egyik előzőleg idézett kutató, Baráth Tibor, és Farkasinszky Tibor sem a Kárpát-medencét nevezték meg a magyarság őshazájának őstörténettel foglalkozó könyvükben (Baráth munkásságában az Egyiptomi szál a legerősebb, Farkasinszky a mai Iránban, az Urmia tó mellől származtat minket magyarokat mai népnevünk alapján..), de ez semmit nem von le a tartalmas, és figyelemreméltó munkásságuk minőségéből, és tevékenységük hozzájárul a Nagy Kép megalkotásához. Amennyiben egy új szemlélettel vizsgáljuk meg a magyarság történetéről készült munkákat, akkor kiderül, hogy szinte egyiket sem kell kidobni - többek közt erről az új egységesítési, egyetértésre vágyó szemléletről ír Darai Lajos a Magyar történelem - Tízezer év - ezer oldalról c. gyűjteménykönyvben, oktatási segédkönyvben:
"EGYETLEN IGAZ történetünket nehezen lehet feltárni az ismert okok miatt. Az adatok ritkasága a múltban visszafelé haladva ránk is érvényes. Ezért ha nem elég mélyről, azaz messziről indítjuk történelmünket, szükségszerűen félreértelmezésekkel lesz terhes. Nem csoda tehát, ha történetírásunk és történettudományunk a hivatalosnak tekintett felfogás mellé egy másik, többféle értelmezést tartalmazó megközelítést is létrehozott az elmúlt kétszáz évben. Ezt a helyzetet azonban nem szükségképpen kell feloldania valamiféle Thomas Kuhn-i tudományos paradigma-váltásnak, mert inkább arról van szó, hogy ezek AZ ELMÉLETEK, HA HAGYJÁK ŐKET, KIEGÉSZÍTIK EGYMÁST. Eddig azonban inkább a szembenállás volt a jellemző az elméletek képviselői között, amit jól megmagyaráz a hivatalosított elméletek állami támogatottsága és a nem hivatalosak (nem kívánatosak) állami mellőztetése, képviselőik ellehetetlenítése és legalább tudományos eszközökkel történt üldözése.
Ám mostanra kirajzolódik a lehetőség, hogy egyetlen szerelmünket, a magyarság igaz történelmét megalkothassuk. Mivel ez annyira szerteágazóan hatalmas és hosszú folyamatokat tartalmaz, megragadásához szükség lesz mindenki erőfeszítésére, aki eddig foglalkozott vele és ezután foglalkozni akar. HA SIKERÜL AZOKBAN A HELYES IRÁNYOKBAN MEGÁLLAPODNI, AMELYEK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNYT FIGYELEMBE VÉVE KIRAJZOLÓDNAK, AKKOR NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL SEMMILYEN EDDIGI TÖRTÉNETI MUNKA NEM FOG KÁRBA VESZNI. Csupán arról lesz szó, hogy annak a szóban forgó kutatott és feltárt magyar történelmet alkotó ténynek, eseménynek, mozzanatnak, amit újravizsgálunk, az eddig vallott összefüggéseit, irányait, értékelését MÓDOSÍTANI KELLHET A LOGIKUS ÉS TELJES EGÉSZHEZ VISZONYÍTVA. Hogy a legnagyobb tehertételt hozzuk fel példának: ha az új szemlélet a Kárpát-medencéből eredezteti a finnugor rokonainknak tartott népeket, akkor módosítani kell a hatezer évvel ezelőtt történt ki-rajzás irányát délnyugatról északkelet felé, s talán a szvidéri műveltséget kell annak tekinteni, amely a kulturális átadást a tőlünk eltérő embertani képet mutató népek felé megtette. Ugyancsak nagy a jelentősége a Kárpát-medencébe való sorozatos visz-szaköltözéseknek, amihez tisztázni kell a többi kirajzás idejét, irányát,mértékét és további sorsát, hogy a visszatérők és a helyben maradottak kulturális és antropológiai egyezéseit megmagyarázzuk.
Meg kell tehát tenni az első biztos lépést visszafelé a magyar őstörténet tekintetében az írott történelem felől, mégha ez nem is a megszokott egysíkúsággal, hanem több ágon egyszerre történik. Nagy jelentőséggel bíró döntés, ha letesszük a garast a mai magyar nép közvetlen elődeinek elég korai Kárpát-medencei születése, hosszú időn keresztül történt eurázsiai irányú túlnépesedési kivándorlása és sorozatos visszatérései, honvisszafoglalásai mellett. Ekkor azonban minden, valóban összefüggő előzmény jogosan ennek az őstörténetnek az előzményeként fogható fel, érintse bár: a Kárpát-medence és környéke továbbélő őslakosságát, a kivándoroltak eurázsiai történelmi és kulturális nyomait, a Kárpát-medencei őslakosság és a vissza-visszatérő honfoglalók nagy része által is beszélt magyar nyelvet, s a többszöri hon-alapítás összes szereplőjének külön-külön is fejlett, jelentős és különleges kulturális jellegzetességeit és gyökereit, a korábbi és az új vezető elitek leszármazását, leszármazási tudatát, vagy a múltban e vezetők által irányított népek történeti emlékezetét.
Mindenképpen sokat egyszerűsödhet az eddigi történeti kép, ha közelebb kerülünk a valóban megtörtént eseményekhez, mert az igazság mindig a legegyszerűbb. Ehhez tehát sorra kell venni a Kárpát-medence benépesülését a korábbi emberfajtákkal,majd ami közvetlen emberelődeink itteni létrejövetelét, s azt követően a különböző kultúrákkal, majd rokon és nem rokon népekkel, nemzetiségekkel való feltöltődését. Ami a legérdekesebb, hogy a helyi népesség egysége részben-egészben minden bevándorlás után előbb-utóbb helyreállt, a helybeliek végig magukba olvasztottak minden újabban megjelent kultúrát, amint azt Cser Ferenc bebizonyította. (Lásd Cser Ferenc:Gyökerek. Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei eredetéről. Szerzői Kiadás, Melbourne. 2000, különösen a 6. és 7. fejezetet) Ebben a sajátos folyamatban az igen korai időtől jelenlévő, illetve jelenlétét megnyilvánító magyar nyelv kultúrahordozóként döntő fontossággal bírt. A magyar nyelv egyedülálló gazdagsága, milliós szókészlete és máig tapasztalható kimeríthetetlen kifejező ereje a nagy eurázsiai térségben gyarapodott fel ennyire. Régiségét és összetartó erejének nagyságát mutatja, hogy a visszahozott nyelvi változatok az igen hosszú távollét és a megtett nagy távolságok ellenére is összeillettek, s a ma is érzékelhető nyelvjárásoknál nem hoztak létre nagyobb különbséget. Ugyan-akkor nagyban elősegítheti e nyelv hatásainak feltérképezését, hogy korszakalkotó művében Varga Csaba a magyar rovásírást 20.000 évesként tudja igazolni és az eurázsiai térségben elterjedt főbb írásokkal, a szumér ékírással, az egyiptomi démotikus, hieretikus és hieroglifás írással, a föníciai írással, a héber írással, a kínai írással, a görög és a latin írással azonosként bizonyítani."
A fent említett szakembereken kívül még számos "alternatív" kutató munkássága látott napvilágot, melyek teljeskörű összehangolására ezidáig még nem került sor, talán nem is lehetséges, és talán nem is kell. Lehetséges, hogy már az is előrevinné a magyarságkutatást, ha a főbb vázát, azaz mondandója lényegét és a témabesorolását elvégezné valaki minden magyarsági őstörténeti kutatásnál, próbálkozásnál. Két dolog miatt. Egyik, hogy ezáltal rendelkezésünkre állna egy tartalom nevezéki felsorolás, másik, hogy ezzel majd az új megvilágításban sokkal könnyebben a helyére kerülhet minden. Ezért talán nem is kell túl sok osztályozást elvégezni, azaz nem feltétlen kell minden részletet nagyobb fogalmi keret alá tenni, mert azzal megnehezítenénk a közeljövőben kibontakozó valóságos folyamat meghatározást, ami bármennyire is szerteágazó lesz, a mi civilizáció-találmányunk kiteljesedésére és kiterjedésére lesz felfűzhető. Talán előremutató lenne valamiféle címszó elemzést végrehajtani, mintegy tárgymutató, ahol minden őstörténettel kapcsolatos fogalom mögé lenne rendelve az egyes kutatók elméletei, tömörítve rövidített szövegei, de vigyázva, hogy az a hajtóerő, a felfedezés veleje, ami létrehozta azt a mondanivalót, ne sikkadjon el, mégha képtelenségnek tűnik is.
Azzal is lehetne a dolgot könnyíteni, rövidíteni, hogy a szerzőknek azokat az "agymenéseit" kizárni, kiiktatni, elhagyni, amiket egyébkénti beállítódásaik miatt mindig mellé tesznek a felfedezésük mellé, mert nem akarnak úgy közölni eredményeket, hogy abból ne vonjanak le következtetéseket, azt ne használják ki valami többlet mondanivaló elérésére. Itt szokott lenni a legtöbb tévedés aztán... Talán jobb az, ha mi magunk végezzük el a következtetéseket, de előtte még ki kell járni persze egy, az addigi véleményt, beállítódást kiiktató és újjal helyettesítő iskolát, ami mindenkinek igen nehéz, mert az érzelmi kötöttséget kell legyőzni, hogy nem megtagadjuk a nemzetünk, hanem még jobban előre visszük az ügyet, ha változunk. Az is segít ilyenkor, hogyha engedjük magunkon "eluralkodni" azt a gondolatot, hogy sokkal többet kapunk az új összefüggések által, és valójában a régiből sem vész el semmi. Kell ez a kis érzelmi töltet, többlet, hogy merjünk az új mellé állni, mert az is képtelenségnek látszik elsőre. Ilyen "képtelenségnek" tűnhet elsőre például az is, hogy a Kárpát-medencei magyar eredet és folytonosság azt jelenti, hogy az első itteni emberekig gyökérzik a dolog, azaz a magyar őstörténet itt valójában az egyetemes emberiség őstörténete.
Az egyetértés ideje elérkezett - ha az egyetértésre vállalkozunk. Mesterházy Zsolt így fogalmazza meg ezzel kapcsolatos gondolatait az egyezség és összehangolás egyik nagyon jó alapjául szolgálható A magyar őstörténet kincsestára c. könyvének bevezetőjében:
"Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van. Ez a könyv azon magyar, főleg történész szerzők műveire támaszkodik, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar őstörténetről kell beszélni ott, ahol van egyik is. Ezt az egyiket jól ismerjük tanulmányainkból. Ma összefoglaló néven finnugor szemléletű történetírásnak nevezik és az a kezdetleges fejlettségi szinten állónak tekintett, kezdetben halászó és vadászó, fejlett hit és tudás nélküli magyarságot az Ural-környékéről eredeztetve juttatja el - menetközben másoktól felszedve a civilizáció áldásait - a Kárpát-medencébe, mindezt döntően olyan nyelvészeti érvekre építve, amelyek soha nem bizonyított feltételezéseken alapulnak. A másik magyar őstörténet ezzel szemben a Régi Kelet, Mezopotámia, Korezm és a Kárpát-medence tájairól vezeti 10.000 éves távlatban számolva az egymással rokon népek áramlását úgy, hogy a bonyolult fejlődési folyamat kitérőkkel bőven tarkítva ugyanitt, a Kárpát-medencében az Árpádi honfoglalással ér véget úgy, hogy határozott folyamatosságot ismer fel eközben az első mezopotámiai magas kultúra - egyébként egész Eurázsia életét alaposan befolyásoló - továbbvitelében. Az előbbi elmélet nem túl régi, hozzávetőleg kétszáz éves története van és legfőbb ismérve, hogy ajándékba kaptuk a Habsburg néven ismert osztrák uralkodóháztól politikai alapokon. A másik egyidős magával az emberiséggel, a magyar néppel, de félő volt, elfelejthetjük az első miatt. Hogy nem fogjuk elfelejteni, - sőt rövidesen újra megtanuljuk - arról azok a történészek, nyelvészek, műtörténészek gondoskodtak, akik emigrációba - külföldibe és hazaiba - kényszerülve nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba, erőfeszítéseik és kutatásaik nyomán újra kisarjadt az elfeledni ítélt történelem. Ez a könyv arról beszél, amit ők állhatatos munkájukkal kiástak, bizonyítottak és újra napvilágra hoztak.
Hogy a finnugor történetírás tételei nem állták ki az idők próbáját, az számunkra csak a kisebbik baj forrása. A nagyobbik bajt a kizárólagosság felfogása okozta, amelynek következtében semmilyen más irányú tájékozódás nem volt lehetséges a magyarországi tudósok munkájában. Ezáltal önmagukat zárták ki a történelmi kutatások világméretű folyamatából. A világ tudományos főáramától való elzárkózás számunkra lesújtóan végződött és a ránk eső jogos örökség elismertetését is lehetetlenné tette hosszú időre. Távolmaradásunk örökségünk felkutatásától önjelölt népek számára lehetővé tette, hogy egymással vetélkedve “vállalják” és sajátítsák ki azt, amihez ajándékként hozzáférhettek. Ahelyett, hogy magyarul olvastuk volna el magunk az ókori leleteket, ezek az eredmények mind valamely külföldi nyelven nyertek először értelmezést és elnevezést, - szerintünk túlnyomóan sokszor hibásan - jelentősen megnehezítve a szakirodalomba beivódott tévedések korrigálásának esélyét. A pártatlan nyugati tudósok azonban ébren tartották helyettünk is őstörténetünk gyökereit, remélve, hogy egy napon magyar nyelvű kutatók oldják majd meg azokat a rejtélyeket, amelyekre ők a magyar nyelv anyanyelvű birtoklása híján nem lehettek képesek. Ez az egészen egyedülálló és különleges magyar nyelv - amelyet irigyei becsmérlően betolakodottnak és magányosnak neveztek, mert rájöttek rendkívüli tulajdonságaira, - hordozója az isteni tudásnak, hitnek és magába sűríti mindazt a hagyományt, amely hosszú évezredek felhalmozott tudását és tapasztalatát hordozza hallatlan tömörséggel és kifejezőkészséggel.
Akit ez a másik magyar őstörténet érdekel és többet szeretne róla tudni, nagy fába vágja a fejszéjét, de megéri a fáradságot. Olyan közös kincs birtokába juthat, - a bizonyosság állapotába - amit máshol ma talán nem szerezhet meg. A kockázat elenyésző: a felhozott és ismertetett művek mögött milliónyi oldal történelmi irodalom áll bizonyítékként és mind arról beszél, hogy az elsőnek nevezett történelem nem tartható tovább. E tenger irodalom nem volt eddig ismert széles körben itthon, ezért nem elvesztegetett idő az, amit most pótlásként még behozhatunk és agytekervényeink sarkaiban is rendet teremthetünk. A feladat tehát emberes, ehhez mért lendülettel is kell hozzáfogni a rendbetételhez. (...)
Dr. Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról c. (Turul Kiadó, Veszprém, 1989.) (BT2) 52 oldalas tárgyszerű munkája sok fontos megállapítást tartalmaz az őstörténet kutatásának helyzetéről. Főképpen nyelvészeti alapokra helyezett őstörténete általános döbbenet tárgya megjelenése óta. A szakma fenntartásaival kísért gondolatai majdnem minden tekintetben gyökeresen ellentétben állnak a hagyományos történetírással. Elmenni mellette azonban nem lehet, annál is inkább sem, mert cáfolata sem jelent meg. Egy idézetet mindenképpen le kell itt írni Baráth gondolataiból (BT2 52.o.): ...mindezideig semmi olyan nyomós ok nem merült fel, ami miatt nekünk (külföldi magyar kutatók - A szerk.) módosítanunk kellene tudományos tételeinket, főleg pedig, hogy szembeforduljunk a nem-magyar tudósok - sumérológusok, egyiptológusok - magyar vonatkozású megállapításaival. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a hazai tudománypolitika egyoldalú tájékozódása enyhüljön, mert erre az idő nagyon megérett. .....
Hogy a felkínált egyezség még talán némelyek szerint korai, azt egy másik idézet mutatja Bodor András tollából: ... Az utóbbi évtizedekben aztán, különösen a külföldre szakadt történészek és nyelvészek, valóságos divattá tették a sumér rokonság kutatását és olyan szellemi ragály kerítette hatalmába őket, mely tudatos túlzásokhoz, hamisításokhoz, enyhén szólva minden tudományos alapot nélkülöző elméletek kiagyalásához vezetett.... E sajátos magyar-magyar elméleti gerillaháború tehát még nem ért véget. Csak mindannyiunk közös érdekében kívánhatjuk, hogy e csata minél előbb közös békével érjen véget - és itt ebbe még egy kapituláció is belefér - mert most nemcsak erről van szó.
Kezembe vettem gyermekeim leendő magyar történelemkönyvét. Rövidesen kézbe veszik ők is. Áttanulmányoztam leírásait a magyar őstörténetről és utána eredtem az ott leírtaknak. Ami onnét kimaradt, vagy egy “kicsit” másképpen van, az itt található meg. Hogy a két történelem még csak köszönő viszonyban sincs egymással, az nem az én hibám. Az itt felhozott munkák egy “másik” magyar őstörténelem forrásai. Ezt olvasva, ha holnap felébredünk, már nem ugyanazok leszünk, akik eddig voltunk.
Az a sok-sok évezred, ami e vázlatos kronológiában szemünk előtt filmszerűen lepereg az emberiség hajnalától kezdve, döbbenetes új megvilágításba helyezi nemcsak a mi, de az egész civilizált világ történelmét. Kidobhatjuk a szemétre régi hiedelmeinket, tévedéseinket. Nem csak magunknak okozunk ezzel munkát, az eddigi egész Világtörténelmet is újra kell írni, mint ahogy szerzőink ezt nagyrészben már meg is tették.
Az alant kibontott történelem feleslegessé teszi az ún. ellentörténelem felvillantásának lelki terhét is, mert mellette nem marad más, csak az maga.
...
A Régi Kelettel kezdődő feldolgozott irodalom áttanulmányozása alapján egy hatalmas ívű, egyetlen lendülettel megrajzolt történet kerekedik ki. A valahol a Duna-medencében, Kaukázus, Korezm táján kialakuló ősnép a műveltség igen magas fokára jut el. Nyelve lesz, írni kezd, túléli a bibliai Özönvizet, megtelepszik a folyóvölgyekben, földet művel, fémet munkál meg, társadalmakat szervez, birodalmakat hoz létre, benépesíti a Régi Keletet, annak közeli és távoli környékét egy olyan vallással és kultúrával, amelynek felhalmozott tudásából az egész világ mind a mai napig él, biztos lábbal jár az égbolton, a csillagok és csillagképek jelenléte, mozgása és üzenetei számukra élő és parancsoló kötelességeket, eligazodást rejtenek életükben.
És beszél, méghozzá a világ Úr-i ősnyelvén. Sumér - e talán százéves nyelvészeti műszót ideje egyszerűen mahgar néven tovább tárgyalni, - ujgur, egyiptomi, hettita, katti, etruszk, pilisi, kánaáni, kelta, pannon, szkíta, pártos, avar, szabir, hun és magyar mind egy ősi tőről fakadó nyelven beszélt. Ezért nem szabad, hogy az előkerülő temérdek nép neve bárkit is megzavarjon, hisz ugyanazt a hun-magyar ősnyelvet beszélték és írták, amin mi magunk is felnőttünk. E sok népnév ma már csak földrajzi elhelyezkedésre, korra, hivatásra utal, de a könnyebb érthetőség érdekében tovább használjuk iránytűként.
(...)
Magyar vonatkozások felismerése
Az őskorban az volt a szokás, hogy az első letelepedő adott nevet a környéken mindennek, az utána érkezők ezt használták. Magyarul értelmezhető nevek tömkelege takarja be Európát, a Régi Keletet, Afrikát. Szemünk előtt pereg le az a történet, amelyben Mezopotámia, Egyiptom, a Boldog Arábia, Eritrea, az afrikai Nagy-Tavak vidéke, a Földközi-tenger vidéke, a Hettita Birodalom, Indus-völgye, Kréta, Kis-Ázsia, Hellasz, Nyugat-Európa, Észak-kelet Európa benépesül és civilizálódik magas szinten a sumér (mah-gar) nyelvű ősnép szétáramlása következtében. A Tudás Népe ők, - olyan szerencsések lehettek, hogy szorgalmuk és tudásuk folytán, kedvező életfeltételeik által korábban juthattak el a szellem művelésének lehetőségéhez...(...)
A teljesség látképe
Eddig felhalmozott - és az elmúlt tíz-húsz évben igen jelentősen kibővült - tudásunk népünk történetéről követeli a következő nagy lépés megtételét az egységes - régi-új - magyar őstörténet rögzítésére. Az alapozó eredményeket szintetizáló nagy mű még nem készült el. De talán közelebb kerültünk a megoldáshoz. Hiszem azt, hogy történész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, és azt is, hogy az egymástól első pillantásra látszólag távol eső Magyar Adorján-i Kárpát-medencei autoktón (őshonos), Baráth Tibor-i délről északra haladó, Badiny-i kárpát-medencei - mezopotámiai pulzáló, Nagy Gyula-i és Bakay Kornél-i közép- és belső-ázsiai, Götz László-i finnugorságtól megtisztító és átfogó nyelvészeti, valamint Pap Gábor-i égig hatoló fejtéseinek ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történelmi látványban. A bevezető elején említett, egyetlen lendülettel megrajzolt történet alkotóelemei összeállnak egyetlen hatalmas folyammá. Ennek neve az Egységes Magyar Őstörténet lesz majd. Meggyógyítja a háborgó lelkeket, tisztára festi a bemocskolt évezredeket, kitakarítja a ragadós, agykéregbe beszivárgó szemetet, visszaadja a megtépázott önbecsülést, tartást ad a vezérfonalat keresőknek, önbizalommal tölti fel a kapaszkodókat keresőket, felvértezi híveit a régi tudás egy jó darabjával, és rövid idő alatt kifejti majd jótékony hatását országunk és népünk minden polgárára."
***
Mesterházy Zsolt kutatói életműve talán A magyar ókor című könyvében csúcsosodik ki, melyet minden magyarság eredetével foglalkozó kutatónak illene elolvasni - és amely szerencsére felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjára is, egyelőre bárki elérheti. Aki ezt a - két kötetes, összesen 872 oldalas, nagyon komoly - könyvön átrágja magát, az igen gazdag ismeretanyagot fog magáénak tudni a szerző következetes, hiteles és rengeteg forrással alátámasztott, olvasmányos értekezése jóvoltából. Tanulmányunk egyik fő gerincét adja ez a mű, melynek előszavából máris idézünk egy részletet (a 20. oldaltól, kiemelések a szerkesztőtől):
"...A nemzet felvértezésének legfontosabb eleme saját és európai történelmünk rendbe tétele, az elemi érdekeinkkel ellentétes, téves alapokon álló dogmák felszámolása, a magyar műveltség alapos ismerete. Ha az Olvasó olyan könyvesboltban válogat, ahol a magyar nemzet ügyeit hangsúlyos helyen tartják, jellemzően két nagy tárgy köré csoportosíthatja a könyvkínálatot. Az egyik az őstörténet, a másik a 20. századi világháborúk népünket érintő eseményei. Feltehetjük a kérdést, hogy jön e kettő egymás mellé? A válasz igen rövid: e két nagy történelmi tárgykörben élnek ma is a legnagyobb, bennünket sújtó történelemhamisítások. Emiatt ez a helyzet nem változik meg, amíg ki nem írjuk magunkból a hamisítások kártételeit, és nem ismertetjük el a valós történelmet nemcsak a megtévesztettekkel, de annak terjesztőivel is. Nem véletlen, hogy az itthoni szellemi elnyomás miatt a tisztázás folyamata külföldön, az emigrációban élő magyar tudósok jóvoltából indult meg a 2. világháborút követően mindkét területen, majd az ún. rendszerváltást követően hazai szerzők is csatlakoztak a munkához. E tíz évnek – az emigráció negyven évével együtt - van már kézzelfogható eredménye. Nemcsak a finnugor ízlésű történetírás tételeiről sikerült lehetetlenségeit kimutatni, de édes testvérével, - helyesebben talán szülőjével, - az indoeurópaiság szellemében fogant téves elképzelésekkel szemben is jó anyag gyűlt fel.
Úgy látszik a mai kor magyar kutatóinak a valódi magyar történelem helyreállításának sziszifuszi munkája jutott osztályrészül. Nemcsak a felgyűlt irdatlan anyag teszi nehézzé e munkát, de időnként saját magunk is. Többször hangsúlyozom a magyar őstörténet, a magyar ókor tisztázási folyamatának eurázsiai méretekben folytatandó szükségességét. Nyilvánvaló, hogy a kutatóknak saját választott szakterületei vannak, amelyben elmélyednek. Látván azonban a Kincsestárban (A magyar őstörténet kincsestára) is vázoltakat óvakodnunk kell az egyes kutatási területek kizárólagosságának helyet biztosítani. Le kell számoljunk mindörökre azzal, hogy kérdéseinket a csak finnugorizmusban hívők, a turkológusok csak a sztyeppei magyar-(turk?) népeinek tanulmányozása, a sumerológusok csak Sumerbe vetett bizodalma, a Magyar Adorjánt követők csak a Kárpát-medencében tekintett ősi magyar nyelv kialakulása egymagában, külön-külön mindent megmagyaráz majd. Itt minden mindennel kimutathatóan összefügg. A teljes összegzés csak úgy jöhet létre, ha ezt nem tévesztjük szem elől. Ellenkező esetben östörténeti szekértáborok állnak majd szemben egymással saját kizárólagosságaikat hangsúlyozva. A Magyar Ókor megírásával szeretnék szemléltető példát adni arról, hogy ókorunk, őstörténetünk nemcsak tárgyalható eurázsiai méretekben, de ez a helyes irány is. Meggyőződésem, hogy Eurázsia új történelmét ma már itt, a Kárpát-medencében írják a kutatók.
Emiatt új megvilágításba kerül a teljes Kárpát-medencének az utolsó jégkor elvonultától számított története is. E kor végét továbbra is a rabszolgaság felszámolását jelentő Nagy Ókori Világháború jelenti, és ezt a hozzávetőleg 10000 évet nevezem én a Magyar Ókornak. E kor színhelye Európa, nemcsak a Kárpát-medence, szorosabb értelemben azonban elsősorban a Kárpát-medencéből kiáramló népesség által teremtett műveltség történetét jelenti. A Magyar Ókor a rénszarvasra vadászó néppel kezdődik, a gravetti nevű néppel, majd a kisázsiai elszármazású, de itteni feldolgozású és továbbterjesztett vonaldíszes műveltség elterjedésével folytatódik, amely az igen korán kialakuló földműves paraszti nép találmánya volt. Írországtól Ukrajnáig ér e bámulatos, egybefüggő és egységesnek tekinthető kultúrtáj Európában. Az erdélyi réz ugyanezen a területen terül szét később népével együtt. Ugyanezen a területen találjuk a bronzot is a második évezredben, ugyanolyan egységes megjelenésben és Kárpát-medencei központú szétáramlással. A bronz kora nyílegyenesen vezet a kelta műveltség egységesüléshez. A kelták műveltségében semmit nem látni, ami már korábban is ne lett volna meg. Mindez arra utal, hogy e nagyon hosszú időszak népessége valamilyen módon folyamatosságot mutat, és e folyamatosság motorja feltételezhetően a Kárpát-medence. Ugyanakkor Kréta és Mükéné görögség előtti szelleme is besegít a bronz műveltségének fejlődéséhez. Mindez úgy lehetséges, hogy nemcsak európai jelentőségű művelődési központ, de az anyagi haladásban, fémek elterjesztésében is élen állónak tűnik, hisz az itteni fémkorokkal kapcsolatos keltezések súlyos évszázadokkal megelőzik a környék és a fent említett táj összes részét. Emiatt, és az indoeurópaiak állítólagos Kr. e. második évezredbeli kialakulása miatt nem állíthatjuk, hogy Európa indoeurópai találmány lenne. A Kárpát-medencében szinte bizonyosan semmilyen szerephez nem jutottak, márpedig akkor az innét kisugárzó műveltség sem lehetett az. Eddig nem ismert elgondolások mentén újra végiggondolhatjuk Európa korai történelmét és szembesíthetjük mai, róla elterjedt véleményekkel.
Soha nem állítottam, hogy a Kárpát-medence lenne a világ közepe – bár nekünk magyaroknak mindenképpen az. Azt viszont igen, hogy az emberi eszmélés korától kezdve itt olyan körülmények – gyorsan szaporodó népesség, művelődés, hit, egységesülő nyelv, technikai előrehaladás - voltak, amelyek segítségével képesek voltak nemcsak saját eredményeiket, de a beérkezett gondolatokat is azokkal egybeötvözve tovább sugározni Európa jelentős kiterjedésű területeire már az újkőkortól kezdve. Legalább ennyit mindenképpen. Hogy e kérdés tárgyalására korábban nem került sor földrészünkön, annak oka éppen a mindent taroló indoeurópai szemlélet elterjedésében rejlik. Újabb keletű lexikonjaikban e indoeurópai cím alatt már csak feltételessé szelídült megfogalmazásokat találni a korábbi taroló elképzelések bizonyíthatatlansága miatt, ezzel szemben a hétköznapi magyar “tudományosság” valósága múlt századi elképzeléseket sulykol még ma is."
Az eddigi ízelítők alapján is talán jól érzékelhető, hogy a magyar őstörténetkutatás talán egyik legnehezebb, de elkerülhetetlen feladata (a hamis rétegek lefejtésén túl persze..), hogy az eddig különálló kutatási és tudományágakat összevonja, egységesítse a fellelhető tudásanyagot, a különböző elgondolásokat, változatokat, és integráció után, a kialakult összefüggések, a közös pontok alapján vonja le a szükségszerű következtetéseket, és hozzon létre végre a magyar őstörténetre egy korrekt vázat pontos időrenddel. Ennek érdekében legalább az alábbi tudomány- és egyéb idetartozó határterületek összefésülésére lenne szükség a valós kép megalkotásához: az emberré válás kutatása, genetika, embertan, régészet, nyelvészet, történelem-tudomány, mítoszok és krónikák világa, vérvonalak kutatása, uralkodó családfakutatás, népművészet, népzene, népmese kutatás, és... talán mind közül a legfontosabb, megfejteni, újra megtalálni, megérteni a eredeti magyar hitvilág, a MAGság, a szakralitás lényegét, s hogy mit jelent a - mai gyakorlatias szemmel kissé naív, de végtelenül tiszta és mély - magyar/madár lélekminőség ebben az elanyagiasodott állatvilágban. Tanulmányunk kettős jelentésű címe is erre az útkeresésre utal, miszerint egyrészt a magyarság mint nép, másrészt a magyarság mint lélekminőség eredetére keressük a választ. Ez utóbbihoz persze nem kell feltétlenül könyveket olvasnia egy valódi magyarnak, mert alaphangon ilyen. Nem könnyű tehát a feladat.. Mindegyik fent említett tudományterületnek külön könyvtárnyi irodalma van (igaz és hamis/téves alkotások egyaránt - jól fel kell kötnie a szűrő-szemüvegét annak, aki ebben az elképesztő rengetegben meg akarja találni az igazságot!), ezért mindezek teljes körű bemutatására nyílván nem vállalkozhat ez az oldal sem, éppen ezért csak különböző munkákból vett idézetekre, forrásmegjelölésre van lehetőség - de talán ennyi is elég ahhoz, hogy összeálljon egy viszonylag egységes kép, és elinduljunk azon a bizonyos egyik vagy másik úton, hogy végül mindannyian eljussunk ugyanoda...
Bevezetésként érdemes elolvasni mit ír a magyar őstörténetről és a feladat nagyságáról a magyarság eredetét tekintve az igazsághoz talán eddig legközelebb jutott kutató-szerzőpáros, Cser Ferenc és Darai Lajos - Magyar folytonosság a Kárpát-medencében c. könyvükben:
***
Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medencei azonosságunk, távoli rokonaink és katonai segítőink c. tanulmányának bevezetője is idekívánkozik:
"A magyarság, a magyar nyelv, a magyar nép és népi kultúra eredetének a kérdése évszázadok óta gyötrő kételyek forrása. Többen több oldalról közelítették meg a gondot okozó kérdést, de alapvetően a megközelítések csupán a népi jellegzetességek – etnikum, műveltség, különösen a nyelvi műveltség, írott emlékek – területének egy-egy, gyakran nem is koherens szegmensét érintették. László Gyula professzor úr vetette föl a gondolatot, hogy a néprajzosoknak, a nyelvészeknek, az embertanászoknak, a régészeknek és a történészeknek össze kellene fogniuk, hogy egységesen, valamennyi szak terület ismeretanyagát összedolgozva derítsék ki népünk, nemzeti kultúránk eredetét.
Ez az összefogás mind a mai napig elmaradt.
Alapvető változást jelentett azonban, amikor mindezen tudományok eredményeit összegeztük egymást követő tanulmányainkban. Az összegzett tudományos eredmények alapján valamennyi sztyeppei eredet valószínűsége lecsökkent és csupán a nemzetünket sem elkerülő jelenség, a kettős társadalom egyik ága lett a sztyeppére visszavezethető, a nemzetet alkotó magyar nyelvű lakosság döntő többségét Kárpát-medencében eredőnek találtuk. (...) A Kárpát-medence őskori régészeti anyagai így összhangba kerültek a magyar nyelv sajátságaival. Sőt, a sejti átörökítés Y testének elemzéséből összefoglalt eredményei kétséget kizáróan támasztották alá népünk Kárpát-medencei eredetét. (...)
A címbeli három jelentős őstörténeti tényösszefüggési rendszerből két összetevő elem vagy alkotórész meghatározó a magyarság etnogenezisében, azaz a magyar nemzet és állama létrejöttében. Ez a kettő: a Kárpát-medencéhez és a Kárpátok keleti túloldalához kötődő őslakosság, valamint a sorozatos katonai hódító, majd védelmi segítségadó (és sajnos később aztán ismételten többször csak hódító) katonai-hatalmi elit. És ez utóbbi esetenként még messzebbről jött, mint a Kárpátok Dnyeperig tartó túloldala. Viszont a szalagdíszes kerámia műveltségének népeként kb. ötezer éve távolba szakadt rokonaink ugyan velünk azonos alapból származtak, de nem vettek részt a későbbi magyar népet létrehozó folyamatban. Sőt őket különösen műveltségükben erősen torzította a legkorábbi kemény hódoltatás, amit itthon jobbára elkerültünk.
Mármost ahogy a katonai-hatalmi elit is szétválasztható több időbeli és térbeli összetevő elemre , ugyanúgy az őslakosság is, úgy a Kárpát-medencén belülre, mint kívülre tekintve. Az őslakosság esetében az azonosítási lehetőség sokkal hosszabb időre terjed ki és több régészeti, műveltségi és embertani – beleértve a vércsoportokat és a genetikát is – jellegzetességre tagozódik, mint a katonai-hatalmi elem esetében. Azért, mert sokkal hosszabb műveltségi előidőre kell tekintettel lenni és sokkal bonyolultabb mellérendeléses műveltségi vívmányok kialakulására, mint az alárendelő katonai hódító hatalom esetében. Utóbbi alapszerkezete, felsőbbrendűségi eszmei alapja alig változott létrejötte óta, de amióta államszervező szerepkörben jelent meg itt nálunk, a romboló, beavatkozó szerepének egyre nagyobb csökkenését, végül a Kárpát-medenceiek szolgálatára rendelt működését figyelhetjük meg, a végén már akár királyi szenteket adva.
Mindazonáltal időszerű és jogosan megkövetelt az egység helyreállítása történelmünk és tudománya között. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha elfogadjuk a magyarság Kárpát medencei eredete és folytonossága elméletét. Mivel elsősorban a Kárpát-medencei műveltségeket, illetve ezek időrendjét tekintjük a múltunkat adó folytonosság hordozójának, egyúttal adottságként kezeljük az itteni magyar eredet általunk korábban bizonyítottnak tekinthető kérdéskörét.
Kutatási eredményeink főbb megjelenései:
– Cser Ferenc: Gyökerek. Töprengések a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei eredetéről. Szerzői kiadás, 2000. (Angolul: Roots of the Hungarian Origin. Contemplation on the Carpathian Origin of the Hungarian Language and People. Translated and reprocessed by the Author. Melbourne)
– Darai Lajos: „Egy tudomány, egy történelem”. Magyar történelem. Tízezer év — ezer oldalról. Zürichi Magyar történelmi Egyesület, 2002. 11-32. o.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében. Fríg Kiadó, 2005.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Az újkőkori forradalom népe. Fríg Kiadó. 2007.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Európa mi vagyunk I-II. Fríg Kiadó, 2007-2008.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: „Kárpát-medencébe gyökérző magyar folytonosság”. Magyarságtudományi tanulmányok. Magyarságtudományi Intézet, 2008. 229-256. oldal.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? Fríg Kiadó, 2008.
A kérdést bonyolítja, hogy az őskor végén Eurázsiában szinte általánossá váló kettős kultúra létrejötte miatt az egyenesági visszavezetések általában kudarcba fulladnak. Mi viszont elsősorban azzal érvelhetünk a magyar elődök ókori jelentősége mellett, hogy szerepkörük eléri a későbbi ú.n. civilizációk kritériumait, sőt szellemi színvonaluk több tekintetben meg is haladja azt, ezért általunk az ókor, mint civilizációs teljesítmény sokkal korábbra ugrik előre az emberiség történetében.
A XX. század végén a régészetet alaposan fölkavarta, hogy sikerrel dolgozhatták ki az egyes régészeti rétegekhez tartozó abszolút idő meghatározásának a módszereit. Ennek eredményeként a régészeti időrendek alaposan megváltoztak. Ezért fontosnak tarjuk, hogy táblázatos formában bemutassuk a Kárpát-medence korszerű idő rendjét, ahol az egyes műveltségi korszakokat immár meglehetősen biztonsággal megállapított időkeretek közé szorítjuk. Egyben megadjuk, hogy az illető korszakhoz milyen műveltségi jegyek tartoztak.(...)
A táblázatokból egyértelműen kiugrik, hogy Kárpát-medencei népességünk teljességében és folytonosságában a környezetét meglehetősen erősen befolyásolva alkotta az európai műveltségek magvát, és erre joggal büszkén tekinthet vissza. Népünk önértékeléséhez kiemelten hozzájárulónak tartják sokan hősi múltunk későbbi eseményeit, történéseit. Ugyanakkor az évek tapasztalata arra döbbentett rá, hogy a kizárólagos sztyeppei eredetünk vélelme hatalmas mai veszélyeket rejt magában. Mert a IX. századi bevándorlásunk gondolatát vannak, akik arra használják fel, hogy bizonygassák vele: egy magas szintű kultúrát rombolt le ún. ’honfoglalásunk’. Ez ellen a legfontosabb érvünk éppen az tehát, hogy a magyarság itt őshonos, őslakos. Minthogy ez a továbbiakban bemutatottak alapján is bizonyosnak vehető, és az erőszakos bevándorlás tétele éppen az őslakosság inneni kiebrudáláshoz vezethet, síkra kell szállnunk a népi egység származáselmélete mellett.
És kénytelenek vagyunk a magyarság szittya – azaz szkíta – eredetének cáfolatával is foglalkozni, mégha ismerjük is az érzelmeket, ami népünk tekintélyes részét a szkíta rokonság felé tereli, amiért ez a gondolat mély gyökereket eresztett. Bár az itteni adatokkal évek óta tisztában vagyunk, mégis a magyarságnak szkítákkal kapcsolatos hibás felfogását csak újabban kritizáljuk, s ennek különleges oka az imént említett, egyre szélesebb körben terjedő, felülről támogatott propaganda, hogy Árpád ’barbár katonanépe’ a honfoglalás idején a Kárpát medence magas szintű , civilizációs műveltségét taposta el – és ez a műveltség zsidó volt. Legújabban Ausztráliában láthattunk egy ismeretterjesztő filmet a zsidóság Palesztinából való elmeneküléséről, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, és abban az egyik menekülési út – és gyűjtőterület – Spanyolország volt, a másik meg a Kárpát-medence. Ezek figyelmeztető jelek számunkra, mivel nincs közük a valósághoz. Ha igaz lenne a magyarság sztyeppei eredete – és ennek egyik végső forrása, a szkítaság – akkor nem háborognánk, nem jelentkeznénk a jelen tanulmánnyal. De az a sanyarú – számunkra azonban fölemelő – helyzet, hogy Árpád katonanépe nem taposott el egy magas szintű műveltséget, civilizációt, hanem a Kárpát-medence őslakóival szövetségben, az őslakók szellemiségéhez messzemenően alkalmazkodva, mégis a római kereszténységet rájuk erőltetve hozta létre Európa akkori legkorszerűbb államát, és az a műveltség magyarul beszélt."
Cser Ferenc és Darai Lajos hihetetlenül fontos és előremutató munkásságára még többször fogunk támaszkodni ebben a tanulmányban. Az akadémikusok előtt is ismert, hogy a szerzőpáros szőröstül-bőröstül megcáfolta a finnugor elméletet, és az általuk feldolgozott kb. 400 szakirodalom, aminek kétharmada külföldi, nem söpörhető le csak úgy az asztalról, ráadásul ebből vagy ötven a világ olyan kiváló tudósaitól származik, akiknek az életműve van benne a finnugoristák által hivatkozott könyvekben is, és némelyikük többet tett a tudományéért az elmúlt 50 évben, mint az egész magyar tudományosság. Éppen ezért az agyonhallgatás 170 éve bevált taktikáját alkalmazzák e két kiváló kutatónkkal szemben...
Jelen tanulmány felépítéséről még néhány szót:
Megpróbáljuk a lehetetlent: az ajánlott irodalom munkáiból gondosan válogatva 30-40 általunk nagyra becsült, "nem támogatott" (értsd: agyonhallgatott) szerző munkásságát próbáljuk feldolgozni és ez alapján közzétenni a magyarság eredetének lehető legpontosabb összefoglalóját. Sajnos e szerzők nagy részével, mint pl. Badiny Jós Ferenc, Baráth Tibor, stb. - élő kommunikáció már nem lehetséges, de amíg pl. Cser Ferenc vagy Darai Lajos köztünk vannak, addig meg kell ragadni a lehetőséget a közös nevező kialakítására, és az ellentmondások tisztázására.
Többnyire könyvekből, cikkekből, tanulmányokból fogunk idézni, és ahol lehet (mert ismert), megjelöljük a forrást, azonban azt már terjedelmi okokból nem soroljuk fel, hogy az általunk megjelölt források miből/honnan dolgoztak (forrásaink forrásai), ezek az adott művekben, könyvekben részletesen, akár oldalakon keresztül fel vannak tüntetve. Igyekeztünk olyan forrásokból dolgozni, amelyekben megtalálhatók az ősforrások is, ahol le lehet ásni a legeredetibb, legelső pontig, azaz akiktől idézünk, azok többnyire már magukban is komoly összefoglaló munkák, és akik olyan forrásokból dolgoztak, akik valóban ott voltak az adott helyszíneken, elvégezték a "terepmunkát", mint pl. régészek, akik a saját helyszíni tapasztalataikat írták le, és ezekből dolgoztak forrásaink, mi meg az ő munkájukból - így tehát az információ láncolat ép marad, és nem kerül a folyamatba túl sok saját fantáziálgatás, illetve ahol mégis elkerülhetetlen a "hozzáfűznivaló", ott is inkább csak szükséges logikai következtetéseket vonjuk le. Ősforrásaink, mint pl. Götz, Baráth, Makkay stb., elképesztő gyűjtő munkát végeztek, megtalálták és felszedték a morzsákat, majd ezután Cser Ferenc és Darai Lajos, vagy pl. Mesterházy Zsolt ezekből az ősforrásokból szintén elképesztően alapos összefoglaló munkákat készítettek. Jelen tanulmány során pedig ezeket az összefoglalókat igyekszünk egymás mellé tenni, és megpróbáljuk tisztázni a bennük lévő apróbb ellentmondásokat, majd végül összerakni a Nagy Képet, amennyire lehetséges.
Jelen tanulmány felépítése tehát így modellezhető (ez nem valami hierarchiai felépítés, hanem inkább csak a forrásláncolat bemutatása):
Emellett megkísérlünk még egy lehetetlen feladatot: a különböző eredetelméleteket, az "alternatív" őstörténeti kutatók munkásságát összevetjük, megnézzük hogyan gondolkodtak, ki honnan származtatja a magyarságot, megkeressük a közös pontokat, az ellentmondásokat, és a hiányokat, egyszóval megpróbáljuk összehangolni az eddig született kutatási irányzatokat - tárgyilagosan, igyekezve nem megsérteni senkit.
Egyfajta közmegegyezés alapján a magyar őstörténet alatt az Árpád-féle honfoglalás előtti időszakot értjük, így elsősorban erre az időszakra fogunk összpontosítani. Nézzük sorban!
(Természetesen a különböző fejezetek nem ilyen élesen elhatárolhatók egymástól, hiszen pl. a régészetnél is említésre kerülnek genetikai kérdések, vagy pl. a történelem fejezetekben is előkerülnek régészeti utalások, mindez pont annak érdekében van így, hogy minél átfogóbban, összefüggőbben lássuk a magyarság eredetét)
"Igen kedvezőtlen az a jelenlegi helyzet, amelyben úgyszólván minden magyar őstörténeti kutató más-más elgondolást képvisel és hirdet. Így a magyar őstörténet iránt érdeklődő, azzal kapcsolatos előadásokat hallgató, könyveket olvasó ember nem tud eligazodni a különféle álláspontok között. Ha a magyarok őshazáját pl. az egyik kutató Belső-Ázsiába, a másik a Kárpát-medencébe, a harmadik É-NY-Szibériába, a negyedik D-Mezopotámiába, vagy akár Egyiptomba, az ötödik a Balkán-félszigetre, a hatodik Közép Ázsiába helyezi, akkor nyilvánvalóan nem lehet mindez igaz. Nem könnyű ilyen közmegegyezésre jutni, mert a kutatók egy része makacsul ragaszkodik az álláspontjához. A közmegegyezés nemcsak kívánatos, hanem az ideje is elérkezett már, a lehetősége is fönnáll. A széthúzás ezen a területen is káros és tudatromboló hatású. A széttagolt, eltérő álláspontok képezik a jelenlegi helyzet hátrányos oldalát. A helyzet előnye viszont, hogy sokféle elgondolás jött létre, és szinte mindegyiknek van részleges valóságtartalma."
Így van. Szinte az összes magyar őstörténet-elméletben találhatók részigazságok, a legjobb módszer talán ha a különböző elméletek közös nevezőjét keressük és találjuk meg, ami elvezet minket a "főnökelv" felé.
Szóval hihetetlen nagy a széttagoltság, az információ-elárasztás, és sajnos a szándékos félretájékoztatás is a magyar őstörténet-fronton. Fájdalmas, de egyben érthető is az az igyekezet, amivel bizonyos vezető szellemi körök szeretnének minket magyarokat elzárni a saját valós múltunktól, nagyon nem áll érdekükben a magyarság valós történetét elismerni és tanítani, nagyon nem szeretnék a magyar szellemiség magvát "kiengedni a palackból", tehát sokkal jobb a tudatlanságban és a "merjünk kicsik lenni" világában tartani minket, mert amennyiben nem így tennének, az olyan elemi erejű szellemi ébredéshez vezethetne, ami.... nos, úgy tűnik sért bizonyos globális szintű érdekeket, de ebbe most ne menjünk bele. Egyelőre.
A szellemi ébredés viszont megállíthatatlan, ezt bizonyítja az a temérdek kiváló munka, melyekből idézni fogunk.
Mert miről is van szó lényegében? "Csupán" arról, hogy mostanában egyre több, ugyanarra utaló tudományos bizonyíték kerül elő, egyre több kutatás eredménye vezet ugyanarra a következtetésre, hogy a magyarság eredete nem írható le egyetlen őshazából történő egyetlen kivándorlással, hogy valahonnan mi egy nagy tömbben elindultunk, és kisebb becsatlakozásokkal megérkeztünk ide, hanem ennél jóval összetettebb kérdés. A következőkben idézett forrásmunkák feldolgozása révén végleg leszámolhatunk a magunk régi, romantikusnak tűnő vágyáról, hogy majd egyszer megtaláljuk a mi egyetlen nagybetűs ŐSHAZÁNKAT, ahonnan mi magyarok jöttünk... ehelyett a vágyálom helyett viszont sokkal többet kapunk; egy jóval összetettebb és hihetőbb, több ágból font magyar őstörténet-szövetet, melynek legvastagabb népi ága őshonos a Kárpát-medencében, és melynek gyökerei visszanyúlnak mélyen a jégkorszakba, ezzel is igazolva jó néhány szellemi óriás előd - mint pl. Grandpierre K. Endre, Magyar Adorján - életművét. Tehát annak felismerése, hogy mi itt a Kárpát-medencében itthon vagyunk egy rendkívül fontos lépés.
Ugyanakkor a másik fontos felismerése a jelenleg is folyó kutatásoknak, hogy őstörténetünk többi ága szinte egész Eurázsiához köt minket, ezen belül is leginkább a Kaukázus-Mezopotámia térségéhez kulturális, genetikai, nyelvi stb. szálak, illetve hatalmi, uralkodói ágak vonatkozásában, éppen ez okozza eredetkérdésünk rendkívüli összetettségét, s az őstörténet kutatók zavarát.
És ehhez még sajnálatos módon hozzájönnek a hamisítók "munkái"...
A magyar történelem megmásításán dolgozók (bármikor is éltek/élnek) talán egyik legfontosabb célkitűzése, hogy nemzetünk gyökereinek keleti ágát, vagy éppen az északkeleti "finnugor" rokonságot hangsúlyozzák elsősorban, és a magyarság népi létezésének Kárpát-medencei őshonosságát és folytonosságát elhallgassák, letagadják, eltereljék róla a figyelmet. Sajnálatos, de sok remek szakember kutatási anyagát elolvasva, meghallgatva azt látni, hogy még a jószándékú, remek szakemberek, kutatók is félrevihetik, elterelhetik a figyelmet a magyarság legmeghatározóbb ágának helyi eredetéről, hogy például Belső-Ázsiában keressék a magyarok eredetét, miközben nem látják be, hogy bármi is legyen amit ők ott távol a Kárpátoktól találtak, az nem eredete a magyarságnak, hanem valójában "csak" egy a sok kulturális lenyomat, a magyarság kibontakozásának, kisugárzásának útjai, s rokon népeinek története/helyszíne közül, amelyek jórészt az "őskályhából", a Kárpát-medencéből indultak ki. Talán fel sem fogjuk, hogy mennyire fontos ezt tudnunk! A külföldi történelemkutatók meg sokszor el sem jutnak a Kárpát-medencéig (ilyen-olyan okból...), miközben sok általuk feltett kérdés pont hogy itt kaphatna választ, itt nyerne értelmet a kutatásuk lényege.
Baráth Tibor A magyar népek őstörténete c. könyvében (már 1968-ban!) ilyen kiválóan fogalmazta meg a helyzetet:
"Napjainkban szívós erőfeszítéseket tesznek a tudósok, hogy az emberiség első magas kultúrájának eredetét kifürkésszék. Evégből különösen a Régi Keleten (Ancient Orient, Near East) buzgólkodnak, ahol sorozatosan ássák ki a földből az egykori városok romjait és hozzák napfényre a letűnt idők emlékeit. E fáradozások nyomán az ókori világ történetét ma másként látjuk, mint akár tíz évvel ezelőtt. Egy ponton azonban, éppen a leglényegesebb vonatkozásban, mégsem tudtak átütő eredményt elérni: nem sikerült az ókori népek nyelvi hovatartozását, népi és faji kilétét határozottan megállapítani és így az első magas kultúra szerzőjét igazi nevén megjelölni.
A magyar őstörténeti kutatások szempontjából ez a sikertelenség sok ígéretet tartalmaz. Abból az anyagból ugyanis amit a nemzetközi tudomány nagy áldozatokkal felszínre hozott, de nem értett meg, mi a magyar őstörténetre vonatkozólag már eddig is sokat tudtunk hasznosítani. Az onnan kiemelhető magyar adatok zömükben az időszámításunk előtti első négy évezredből származnak és jelentőségben sokszorosan felülmúlják azt, amit a finnugor ívású tudósok a maguk tételére az elmúlt száz esztendő alatt összehordtak.
Ezek előtt az adatok előtt, amelyek között összefüggő nagyobb magyar nyelvemlékek is szép számmal akadnak, meghökkenve állunk. Meglep bennünket az adatok nagy régisége és azok földrajzi előfordulási helye. A finnugor nyelvészeti eredményekre felépített magyar őstörténet sarkalatos tételei szerint ugyanis kizárt dolog, hogy az időszámítást megelőző időkből magyar nyelvemlék létezhessék, méghozzá a Régi Keleten. Hiszen ha ezen a földrajzi tájon a mondott időből akárcsak egyetlen egy hiteles magyar szöveg is található, az puszta létével máris szétfeszíti a finnugor kereteket és megcáfolja a magyar őshazának Ural- Szibériában való elképzelését. Márpedig ilyen Krisztus előtti időből származó hiteles magyar szöveg nemcsak egy került elő, hanem e könyv maga is száznál többet mutat be. Ezért ne csodálkozzunk, ha az új utakon járó történet kutatók a finnugor elméletet elavult elméletnek tekintik és helytállóbb magyar őstörténeti elképzelést szorgalmaznak.
Noha ebben a vállalkozásban résztvevő tudósok száma főleg a külföldi magyarok soraiban elég jelentős, az egész kutatási területet eddig még nem sikerült teljes egészében áttekintenünk, sem az eddig elért eredményeket összehangolnunk. Ennek tulajdonítható hogy népünk őshazájának földrajzi helyére jelenleg mintegy: nyolc javaslattal állunk szemben amelyek ural- szibériai vidék helyett a következő tájakra helyezik a magyar fajta bölcsőjét:
1. Magas- Ázsia hegyvidéke,
2. az Aral-tó környéke,
3. az Indus völgye,
4. a Kaukázus hegyvidéke,
5. Dél-Mezopotámia,
6. Délkelet-Afrika,
7. a mai Török- és Görögország és
8. az amerikai kontinens középső része.
Hogy ezeken az egymástól távoleső helyeken magyar nyelvemlékek találhatók, kétségbe vonni nem lehet. De azt, hogy a mondott helyekről magyar törzsek kerültek a Dunamedencébe, adatszerűen még senki sem bizonyította be, csak feltételezte, vagy logikai úton következtette. A nyolc őshaza a jelenlegi megfogalmazásban egymásnak ellentmond és egymást kizárja.
Egyes finnugor szakemberek szívesen mutatnak rá e belső ellentmondásokra és azokkal kapcsolatban a magyar őstörténeti kutatások zűrzavaráról, a műkedvelők elburjánzásáról beszélnek, fűszerezve kritikájukat jó adag humorral. Építő szándékkal közeledve a kérdéshez, a magyar nyelvemlékeknek ilyen távoli pontokon való kétségtelen feltűnéséből azonban még a jelen el nem rendezett állapotban is következik valami nagyon fontos dolog: a magyar nép és a magyar nyelv problémája nemcsak magyar probléma, hanem egyidejűleg sok más nemzeté is, amelyek történetük hajnalán eddig még ki nem derített módon hatalmas magyar tömegeket olvasztottak magukba. Így a magyar őstörténet nyilvánvalóan az ókori világtörténelem egyik legnagyobb és legtitokzatosabb problémája, talán éppen kulcsproblémája és valami köze kell legyen az emberi nem első magas kultúrájához és annak földgolyónkon való elterjedéséhez.
Ebben az izgalmas tudományos légkörben a jelen munka szerzője nem azzal a szándékkal állott a kutatók gárdájába, hogy bármelyik elméletét is megcáfolja és a javasolt nyolc őshaza mellé kilencediket találjon ki. Munkahipotézise az volt, hogy a térképen egymástól messze eső magyar foltok, mivel igazak, nem állhatnak egymással ellentétben. Következésképpen azokat nem kiindulópontoknak, vagyis nem őshazáknak kell tekinteni, hanem végállomásoknak: egy korai területről, a valódi őshazából a szélrózsa különböző irányaiban kirajzott magyar nép hiteles részeinek, amelyek valamelyikéből a máig fennmaradt dunai magyarság is származott. Ezzel az elgondolással, ha beigazolható, az eddig ellentmondónak látszó mozzanatok eltűnnek. A messze került magyar néprészek, amennyiben ma már nem magyarok, az elveszett magyar törzsek csoportját alkotják, amelyek kultúrhivatásukat új helyükön betöltve, beolvadtak a környező népekbe, avagy velük keveredve új népeket, új nemzeteket hívtak életre."
Úgy alakult, hogy egyik előzőleg idézett kutató, Baráth Tibor, és Farkasinszky Tibor sem a Kárpát-medencét nevezték meg a magyarság őshazájának őstörténettel foglalkozó könyvükben (Baráth munkásságában az Egyiptomi szál a legerősebb, Farkasinszky a mai Iránban, az Urmia tó mellől származtat minket magyarokat mai népnevünk alapján..), de ez semmit nem von le a tartalmas, és figyelemreméltó munkásságuk minőségéből, és tevékenységük hozzájárul a Nagy Kép megalkotásához. Amennyiben egy új szemlélettel vizsgáljuk meg a magyarság történetéről készült munkákat, akkor kiderül, hogy szinte egyiket sem kell kidobni - többek közt erről az új egységesítési, egyetértésre vágyó szemléletről ír Darai Lajos a Magyar történelem - Tízezer év - ezer oldalról c. gyűjteménykönyvben, oktatási segédkönyvben:
"EGYETLEN IGAZ történetünket nehezen lehet feltárni az ismert okok miatt. Az adatok ritkasága a múltban visszafelé haladva ránk is érvényes. Ezért ha nem elég mélyről, azaz messziről indítjuk történelmünket, szükségszerűen félreértelmezésekkel lesz terhes. Nem csoda tehát, ha történetírásunk és történettudományunk a hivatalosnak tekintett felfogás mellé egy másik, többféle értelmezést tartalmazó megközelítést is létrehozott az elmúlt kétszáz évben. Ezt a helyzetet azonban nem szükségképpen kell feloldania valamiféle Thomas Kuhn-i tudományos paradigma-váltásnak, mert inkább arról van szó, hogy ezek AZ ELMÉLETEK, HA HAGYJÁK ŐKET, KIEGÉSZÍTIK EGYMÁST. Eddig azonban inkább a szembenállás volt a jellemző az elméletek képviselői között, amit jól megmagyaráz a hivatalosított elméletek állami támogatottsága és a nem hivatalosak (nem kívánatosak) állami mellőztetése, képviselőik ellehetetlenítése és legalább tudományos eszközökkel történt üldözése.
Ám mostanra kirajzolódik a lehetőség, hogy egyetlen szerelmünket, a magyarság igaz történelmét megalkothassuk. Mivel ez annyira szerteágazóan hatalmas és hosszú folyamatokat tartalmaz, megragadásához szükség lesz mindenki erőfeszítésére, aki eddig foglalkozott vele és ezután foglalkozni akar. HA SIKERÜL AZOKBAN A HELYES IRÁNYOKBAN MEGÁLLAPODNI, AMELYEK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNYT FIGYELEMBE VÉVE KIRAJZOLÓDNAK, AKKOR NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL SEMMILYEN EDDIGI TÖRTÉNETI MUNKA NEM FOG KÁRBA VESZNI. Csupán arról lesz szó, hogy annak a szóban forgó kutatott és feltárt magyar történelmet alkotó ténynek, eseménynek, mozzanatnak, amit újravizsgálunk, az eddig vallott összefüggéseit, irányait, értékelését MÓDOSÍTANI KELLHET A LOGIKUS ÉS TELJES EGÉSZHEZ VISZONYÍTVA. Hogy a legnagyobb tehertételt hozzuk fel példának: ha az új szemlélet a Kárpát-medencéből eredezteti a finnugor rokonainknak tartott népeket, akkor módosítani kell a hatezer évvel ezelőtt történt ki-rajzás irányát délnyugatról északkelet felé, s talán a szvidéri műveltséget kell annak tekinteni, amely a kulturális átadást a tőlünk eltérő embertani képet mutató népek felé megtette. Ugyancsak nagy a jelentősége a Kárpát-medencébe való sorozatos visz-szaköltözéseknek, amihez tisztázni kell a többi kirajzás idejét, irányát,mértékét és további sorsát, hogy a visszatérők és a helyben maradottak kulturális és antropológiai egyezéseit megmagyarázzuk.
Meg kell tehát tenni az első biztos lépést visszafelé a magyar őstörténet tekintetében az írott történelem felől, mégha ez nem is a megszokott egysíkúsággal, hanem több ágon egyszerre történik. Nagy jelentőséggel bíró döntés, ha letesszük a garast a mai magyar nép közvetlen elődeinek elég korai Kárpát-medencei születése, hosszú időn keresztül történt eurázsiai irányú túlnépesedési kivándorlása és sorozatos visszatérései, honvisszafoglalásai mellett. Ekkor azonban minden, valóban összefüggő előzmény jogosan ennek az őstörténetnek az előzményeként fogható fel, érintse bár: a Kárpát-medence és környéke továbbélő őslakosságát, a kivándoroltak eurázsiai történelmi és kulturális nyomait, a Kárpát-medencei őslakosság és a vissza-visszatérő honfoglalók nagy része által is beszélt magyar nyelvet, s a többszöri hon-alapítás összes szereplőjének külön-külön is fejlett, jelentős és különleges kulturális jellegzetességeit és gyökereit, a korábbi és az új vezető elitek leszármazását, leszármazási tudatát, vagy a múltban e vezetők által irányított népek történeti emlékezetét.
Mindenképpen sokat egyszerűsödhet az eddigi történeti kép, ha közelebb kerülünk a valóban megtörtént eseményekhez, mert az igazság mindig a legegyszerűbb. Ehhez tehát sorra kell venni a Kárpát-medence benépesülését a korábbi emberfajtákkal,majd ami közvetlen emberelődeink itteni létrejövetelét, s azt követően a különböző kultúrákkal, majd rokon és nem rokon népekkel, nemzetiségekkel való feltöltődését. Ami a legérdekesebb, hogy a helyi népesség egysége részben-egészben minden bevándorlás után előbb-utóbb helyreállt, a helybeliek végig magukba olvasztottak minden újabban megjelent kultúrát, amint azt Cser Ferenc bebizonyította. (Lásd Cser Ferenc:Gyökerek. Töprengések a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei eredetéről. Szerzői Kiadás, Melbourne. 2000, különösen a 6. és 7. fejezetet) Ebben a sajátos folyamatban az igen korai időtől jelenlévő, illetve jelenlétét megnyilvánító magyar nyelv kultúrahordozóként döntő fontossággal bírt. A magyar nyelv egyedülálló gazdagsága, milliós szókészlete és máig tapasztalható kimeríthetetlen kifejező ereje a nagy eurázsiai térségben gyarapodott fel ennyire. Régiségét és összetartó erejének nagyságát mutatja, hogy a visszahozott nyelvi változatok az igen hosszú távollét és a megtett nagy távolságok ellenére is összeillettek, s a ma is érzékelhető nyelvjárásoknál nem hoztak létre nagyobb különbséget. Ugyan-akkor nagyban elősegítheti e nyelv hatásainak feltérképezését, hogy korszakalkotó művében Varga Csaba a magyar rovásírást 20.000 évesként tudja igazolni és az eurázsiai térségben elterjedt főbb írásokkal, a szumér ékírással, az egyiptomi démotikus, hieretikus és hieroglifás írással, a föníciai írással, a héber írással, a kínai írással, a görög és a latin írással azonosként bizonyítani."
A fent említett szakembereken kívül még számos "alternatív" kutató munkássága látott napvilágot, melyek teljeskörű összehangolására ezidáig még nem került sor, talán nem is lehetséges, és talán nem is kell. Lehetséges, hogy már az is előrevinné a magyarságkutatást, ha a főbb vázát, azaz mondandója lényegét és a témabesorolását elvégezné valaki minden magyarsági őstörténeti kutatásnál, próbálkozásnál. Két dolog miatt. Egyik, hogy ezáltal rendelkezésünkre állna egy tartalom nevezéki felsorolás, másik, hogy ezzel majd az új megvilágításban sokkal könnyebben a helyére kerülhet minden. Ezért talán nem is kell túl sok osztályozást elvégezni, azaz nem feltétlen kell minden részletet nagyobb fogalmi keret alá tenni, mert azzal megnehezítenénk a közeljövőben kibontakozó valóságos folyamat meghatározást, ami bármennyire is szerteágazó lesz, a mi civilizáció-találmányunk kiteljesedésére és kiterjedésére lesz felfűzhető. Talán előremutató lenne valamiféle címszó elemzést végrehajtani, mintegy tárgymutató, ahol minden őstörténettel kapcsolatos fogalom mögé lenne rendelve az egyes kutatók elméletei, tömörítve rövidített szövegei, de vigyázva, hogy az a hajtóerő, a felfedezés veleje, ami létrehozta azt a mondanivalót, ne sikkadjon el, mégha képtelenségnek tűnik is.
Azzal is lehetne a dolgot könnyíteni, rövidíteni, hogy a szerzőknek azokat az "agymenéseit" kizárni, kiiktatni, elhagyni, amiket egyébkénti beállítódásaik miatt mindig mellé tesznek a felfedezésük mellé, mert nem akarnak úgy közölni eredményeket, hogy abból ne vonjanak le következtetéseket, azt ne használják ki valami többlet mondanivaló elérésére. Itt szokott lenni a legtöbb tévedés aztán... Talán jobb az, ha mi magunk végezzük el a következtetéseket, de előtte még ki kell járni persze egy, az addigi véleményt, beállítódást kiiktató és újjal helyettesítő iskolát, ami mindenkinek igen nehéz, mert az érzelmi kötöttséget kell legyőzni, hogy nem megtagadjuk a nemzetünk, hanem még jobban előre visszük az ügyet, ha változunk. Az is segít ilyenkor, hogyha engedjük magunkon "eluralkodni" azt a gondolatot, hogy sokkal többet kapunk az új összefüggések által, és valójában a régiből sem vész el semmi. Kell ez a kis érzelmi töltet, többlet, hogy merjünk az új mellé állni, mert az is képtelenségnek látszik elsőre. Ilyen "képtelenségnek" tűnhet elsőre például az is, hogy a Kárpát-medencei magyar eredet és folytonosság azt jelenti, hogy az első itteni emberekig gyökérzik a dolog, azaz a magyar őstörténet itt valójában az egyetemes emberiség őstörténete.
Az egyetértés ideje elérkezett - ha az egyetértésre vállalkozunk. Mesterházy Zsolt így fogalmazza meg ezzel kapcsolatos gondolatait az egyezség és összehangolás egyik nagyon jó alapjául szolgálható A magyar őstörténet kincsestára c. könyvének bevezetőjében:
"Ha egy népnek két őstörténetéről esik szó, az nem feltétlenül tekinthető gazdagságnak. Valóban, ebben dúskálni nem öröm. Ma még nekünk is kettő van. Ez a könyv azon magyar, főleg történész szerzők műveire támaszkodik, akik kísérletet tesznek arra, hogy csak egy őstörténet maradjon a kettő közül. Másik magyar őstörténetről kell beszélni ott, ahol van egyik is. Ezt az egyiket jól ismerjük tanulmányainkból. Ma összefoglaló néven finnugor szemléletű történetírásnak nevezik és az a kezdetleges fejlettségi szinten állónak tekintett, kezdetben halászó és vadászó, fejlett hit és tudás nélküli magyarságot az Ural-környékéről eredeztetve juttatja el - menetközben másoktól felszedve a civilizáció áldásait - a Kárpát-medencébe, mindezt döntően olyan nyelvészeti érvekre építve, amelyek soha nem bizonyított feltételezéseken alapulnak. A másik magyar őstörténet ezzel szemben a Régi Kelet, Mezopotámia, Korezm és a Kárpát-medence tájairól vezeti 10.000 éves távlatban számolva az egymással rokon népek áramlását úgy, hogy a bonyolult fejlődési folyamat kitérőkkel bőven tarkítva ugyanitt, a Kárpát-medencében az Árpádi honfoglalással ér véget úgy, hogy határozott folyamatosságot ismer fel eközben az első mezopotámiai magas kultúra - egyébként egész Eurázsia életét alaposan befolyásoló - továbbvitelében. Az előbbi elmélet nem túl régi, hozzávetőleg kétszáz éves története van és legfőbb ismérve, hogy ajándékba kaptuk a Habsburg néven ismert osztrák uralkodóháztól politikai alapokon. A másik egyidős magával az emberiséggel, a magyar néppel, de félő volt, elfelejthetjük az első miatt. Hogy nem fogjuk elfelejteni, - sőt rövidesen újra megtanuljuk - arról azok a történészek, nyelvészek, műtörténészek gondoskodtak, akik emigrációba - külföldibe és hazaiba - kényszerülve nem nyugodtak bele a megváltoztathatatlanba, erőfeszítéseik és kutatásaik nyomán újra kisarjadt az elfeledni ítélt történelem. Ez a könyv arról beszél, amit ők állhatatos munkájukkal kiástak, bizonyítottak és újra napvilágra hoztak.
Hogy a finnugor történetírás tételei nem állták ki az idők próbáját, az számunkra csak a kisebbik baj forrása. A nagyobbik bajt a kizárólagosság felfogása okozta, amelynek következtében semmilyen más irányú tájékozódás nem volt lehetséges a magyarországi tudósok munkájában. Ezáltal önmagukat zárták ki a történelmi kutatások világméretű folyamatából. A világ tudományos főáramától való elzárkózás számunkra lesújtóan végződött és a ránk eső jogos örökség elismertetését is lehetetlenné tette hosszú időre. Távolmaradásunk örökségünk felkutatásától önjelölt népek számára lehetővé tette, hogy egymással vetélkedve “vállalják” és sajátítsák ki azt, amihez ajándékként hozzáférhettek. Ahelyett, hogy magyarul olvastuk volna el magunk az ókori leleteket, ezek az eredmények mind valamely külföldi nyelven nyertek először értelmezést és elnevezést, - szerintünk túlnyomóan sokszor hibásan - jelentősen megnehezítve a szakirodalomba beivódott tévedések korrigálásának esélyét. A pártatlan nyugati tudósok azonban ébren tartották helyettünk is őstörténetünk gyökereit, remélve, hogy egy napon magyar nyelvű kutatók oldják majd meg azokat a rejtélyeket, amelyekre ők a magyar nyelv anyanyelvű birtoklása híján nem lehettek képesek. Ez az egészen egyedülálló és különleges magyar nyelv - amelyet irigyei becsmérlően betolakodottnak és magányosnak neveztek, mert rájöttek rendkívüli tulajdonságaira, - hordozója az isteni tudásnak, hitnek és magába sűríti mindazt a hagyományt, amely hosszú évezredek felhalmozott tudását és tapasztalatát hordozza hallatlan tömörséggel és kifejezőkészséggel.
Akit ez a másik magyar őstörténet érdekel és többet szeretne róla tudni, nagy fába vágja a fejszéjét, de megéri a fáradságot. Olyan közös kincs birtokába juthat, - a bizonyosság állapotába - amit máshol ma talán nem szerezhet meg. A kockázat elenyésző: a felhozott és ismertetett művek mögött milliónyi oldal történelmi irodalom áll bizonyítékként és mind arról beszél, hogy az elsőnek nevezett történelem nem tartható tovább. E tenger irodalom nem volt eddig ismert széles körben itthon, ezért nem elvesztegetett idő az, amit most pótlásként még behozhatunk és agytekervényeink sarkaiban is rendet teremthetünk. A feladat tehát emberes, ehhez mért lendülettel is kell hozzáfogni a rendbetételhez. (...)
Dr. Baráth Tibor: Tájékoztató az újabb magyar őstörténeti kutatásokról c. (Turul Kiadó, Veszprém, 1989.) (BT2) 52 oldalas tárgyszerű munkája sok fontos megállapítást tartalmaz az őstörténet kutatásának helyzetéről. Főképpen nyelvészeti alapokra helyezett őstörténete általános döbbenet tárgya megjelenése óta. A szakma fenntartásaival kísért gondolatai majdnem minden tekintetben gyökeresen ellentétben állnak a hagyományos történetírással. Elmenni mellette azonban nem lehet, annál is inkább sem, mert cáfolata sem jelent meg. Egy idézetet mindenképpen le kell itt írni Baráth gondolataiból (BT2 52.o.): ...mindezideig semmi olyan nyomós ok nem merült fel, ami miatt nekünk (külföldi magyar kutatók - A szerk.) módosítanunk kellene tudományos tételeinket, főleg pedig, hogy szembeforduljunk a nem-magyar tudósok - sumérológusok, egyiptológusok - magyar vonatkozású megállapításaival. Kívánatosnak tartjuk azonban, hogy a hazai tudománypolitika egyoldalú tájékozódása enyhüljön, mert erre az idő nagyon megérett. .....
Hogy a felkínált egyezség még talán némelyek szerint korai, azt egy másik idézet mutatja Bodor András tollából: ... Az utóbbi évtizedekben aztán, különösen a külföldre szakadt történészek és nyelvészek, valóságos divattá tették a sumér rokonság kutatását és olyan szellemi ragály kerítette hatalmába őket, mely tudatos túlzásokhoz, hamisításokhoz, enyhén szólva minden tudományos alapot nélkülöző elméletek kiagyalásához vezetett.... E sajátos magyar-magyar elméleti gerillaháború tehát még nem ért véget. Csak mindannyiunk közös érdekében kívánhatjuk, hogy e csata minél előbb közös békével érjen véget - és itt ebbe még egy kapituláció is belefér - mert most nemcsak erről van szó.
Kezembe vettem gyermekeim leendő magyar történelemkönyvét. Rövidesen kézbe veszik ők is. Áttanulmányoztam leírásait a magyar őstörténetről és utána eredtem az ott leírtaknak. Ami onnét kimaradt, vagy egy “kicsit” másképpen van, az itt található meg. Hogy a két történelem még csak köszönő viszonyban sincs egymással, az nem az én hibám. Az itt felhozott munkák egy “másik” magyar őstörténelem forrásai. Ezt olvasva, ha holnap felébredünk, már nem ugyanazok leszünk, akik eddig voltunk.
Az a sok-sok évezred, ami e vázlatos kronológiában szemünk előtt filmszerűen lepereg az emberiség hajnalától kezdve, döbbenetes új megvilágításba helyezi nemcsak a mi, de az egész civilizált világ történelmét. Kidobhatjuk a szemétre régi hiedelmeinket, tévedéseinket. Nem csak magunknak okozunk ezzel munkát, az eddigi egész Világtörténelmet is újra kell írni, mint ahogy szerzőink ezt nagyrészben már meg is tették.
Az alant kibontott történelem feleslegessé teszi az ún. ellentörténelem felvillantásának lelki terhét is, mert mellette nem marad más, csak az maga.
...
A Régi Kelettel kezdődő feldolgozott irodalom áttanulmányozása alapján egy hatalmas ívű, egyetlen lendülettel megrajzolt történet kerekedik ki. A valahol a Duna-medencében, Kaukázus, Korezm táján kialakuló ősnép a műveltség igen magas fokára jut el. Nyelve lesz, írni kezd, túléli a bibliai Özönvizet, megtelepszik a folyóvölgyekben, földet művel, fémet munkál meg, társadalmakat szervez, birodalmakat hoz létre, benépesíti a Régi Keletet, annak közeli és távoli környékét egy olyan vallással és kultúrával, amelynek felhalmozott tudásából az egész világ mind a mai napig él, biztos lábbal jár az égbolton, a csillagok és csillagképek jelenléte, mozgása és üzenetei számukra élő és parancsoló kötelességeket, eligazodást rejtenek életükben.
És beszél, méghozzá a világ Úr-i ősnyelvén. Sumér - e talán százéves nyelvészeti műszót ideje egyszerűen mahgar néven tovább tárgyalni, - ujgur, egyiptomi, hettita, katti, etruszk, pilisi, kánaáni, kelta, pannon, szkíta, pártos, avar, szabir, hun és magyar mind egy ősi tőről fakadó nyelven beszélt. Ezért nem szabad, hogy az előkerülő temérdek nép neve bárkit is megzavarjon, hisz ugyanazt a hun-magyar ősnyelvet beszélték és írták, amin mi magunk is felnőttünk. E sok népnév ma már csak földrajzi elhelyezkedésre, korra, hivatásra utal, de a könnyebb érthetőség érdekében tovább használjuk iránytűként.
(...)
Magyar vonatkozások felismerése
Az őskorban az volt a szokás, hogy az első letelepedő adott nevet a környéken mindennek, az utána érkezők ezt használták. Magyarul értelmezhető nevek tömkelege takarja be Európát, a Régi Keletet, Afrikát. Szemünk előtt pereg le az a történet, amelyben Mezopotámia, Egyiptom, a Boldog Arábia, Eritrea, az afrikai Nagy-Tavak vidéke, a Földközi-tenger vidéke, a Hettita Birodalom, Indus-völgye, Kréta, Kis-Ázsia, Hellasz, Nyugat-Európa, Észak-kelet Európa benépesül és civilizálódik magas szinten a sumér (mah-gar) nyelvű ősnép szétáramlása következtében. A Tudás Népe ők, - olyan szerencsések lehettek, hogy szorgalmuk és tudásuk folytán, kedvező életfeltételeik által korábban juthattak el a szellem művelésének lehetőségéhez...(...)
A teljesség látképe
Eddig felhalmozott - és az elmúlt tíz-húsz évben igen jelentősen kibővült - tudásunk népünk történetéről követeli a következő nagy lépés megtételét az egységes - régi-új - magyar őstörténet rögzítésére. Az alapozó eredményeket szintetizáló nagy mű még nem készült el. De talán közelebb kerültünk a megoldáshoz. Hiszem azt, hogy történész elődeink már felrajzolták a történet gerincét, és azt is, hogy az egymástól első pillantásra látszólag távol eső Magyar Adorján-i Kárpát-medencei autoktón (őshonos), Baráth Tibor-i délről északra haladó, Badiny-i kárpát-medencei - mezopotámiai pulzáló, Nagy Gyula-i és Bakay Kornél-i közép- és belső-ázsiai, Götz László-i finnugorságtól megtisztító és átfogó nyelvészeti, valamint Pap Gábor-i égig hatoló fejtéseinek ívei most végre találkoznak egy közös, egymásba illeszthető történelmi látványban. A bevezető elején említett, egyetlen lendülettel megrajzolt történet alkotóelemei összeállnak egyetlen hatalmas folyammá. Ennek neve az Egységes Magyar Őstörténet lesz majd. Meggyógyítja a háborgó lelkeket, tisztára festi a bemocskolt évezredeket, kitakarítja a ragadós, agykéregbe beszivárgó szemetet, visszaadja a megtépázott önbecsülést, tartást ad a vezérfonalat keresőknek, önbizalommal tölti fel a kapaszkodókat keresőket, felvértezi híveit a régi tudás egy jó darabjával, és rövid idő alatt kifejti majd jótékony hatását országunk és népünk minden polgárára."
***
Mesterházy Zsolt kutatói életműve talán A magyar ókor című könyvében csúcsosodik ki, melyet minden magyarság eredetével foglalkozó kutatónak illene elolvasni - és amely szerencsére felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapjára is, egyelőre bárki elérheti. Aki ezt a - két kötetes, összesen 872 oldalas, nagyon komoly - könyvön átrágja magát, az igen gazdag ismeretanyagot fog magáénak tudni a szerző következetes, hiteles és rengeteg forrással alátámasztott, olvasmányos értekezése jóvoltából. Tanulmányunk egyik fő gerincét adja ez a mű, melynek előszavából máris idézünk egy részletet (a 20. oldaltól, kiemelések a szerkesztőtől):
"...A nemzet felvértezésének legfontosabb eleme saját és európai történelmünk rendbe tétele, az elemi érdekeinkkel ellentétes, téves alapokon álló dogmák felszámolása, a magyar műveltség alapos ismerete. Ha az Olvasó olyan könyvesboltban válogat, ahol a magyar nemzet ügyeit hangsúlyos helyen tartják, jellemzően két nagy tárgy köré csoportosíthatja a könyvkínálatot. Az egyik az őstörténet, a másik a 20. századi világháborúk népünket érintő eseményei. Feltehetjük a kérdést, hogy jön e kettő egymás mellé? A válasz igen rövid: e két nagy történelmi tárgykörben élnek ma is a legnagyobb, bennünket sújtó történelemhamisítások. Emiatt ez a helyzet nem változik meg, amíg ki nem írjuk magunkból a hamisítások kártételeit, és nem ismertetjük el a valós történelmet nemcsak a megtévesztettekkel, de annak terjesztőivel is. Nem véletlen, hogy az itthoni szellemi elnyomás miatt a tisztázás folyamata külföldön, az emigrációban élő magyar tudósok jóvoltából indult meg a 2. világháborút követően mindkét területen, majd az ún. rendszerváltást követően hazai szerzők is csatlakoztak a munkához. E tíz évnek – az emigráció negyven évével együtt - van már kézzelfogható eredménye. Nemcsak a finnugor ízlésű történetírás tételeiről sikerült lehetetlenségeit kimutatni, de édes testvérével, - helyesebben talán szülőjével, - az indoeurópaiság szellemében fogant téves elképzelésekkel szemben is jó anyag gyűlt fel.
Úgy látszik a mai kor magyar kutatóinak a valódi magyar történelem helyreállításának sziszifuszi munkája jutott osztályrészül. Nemcsak a felgyűlt irdatlan anyag teszi nehézzé e munkát, de időnként saját magunk is. Többször hangsúlyozom a magyar őstörténet, a magyar ókor tisztázási folyamatának eurázsiai méretekben folytatandó szükségességét. Nyilvánvaló, hogy a kutatóknak saját választott szakterületei vannak, amelyben elmélyednek. Látván azonban a Kincsestárban (A magyar őstörténet kincsestára) is vázoltakat óvakodnunk kell az egyes kutatási területek kizárólagosságának helyet biztosítani. Le kell számoljunk mindörökre azzal, hogy kérdéseinket a csak finnugorizmusban hívők, a turkológusok csak a sztyeppei magyar-(turk?) népeinek tanulmányozása, a sumerológusok csak Sumerbe vetett bizodalma, a Magyar Adorjánt követők csak a Kárpát-medencében tekintett ősi magyar nyelv kialakulása egymagában, külön-külön mindent megmagyaráz majd. Itt minden mindennel kimutathatóan összefügg. A teljes összegzés csak úgy jöhet létre, ha ezt nem tévesztjük szem elől. Ellenkező esetben östörténeti szekértáborok állnak majd szemben egymással saját kizárólagosságaikat hangsúlyozva. A Magyar Ókor megírásával szeretnék szemléltető példát adni arról, hogy ókorunk, őstörténetünk nemcsak tárgyalható eurázsiai méretekben, de ez a helyes irány is. Meggyőződésem, hogy Eurázsia új történelmét ma már itt, a Kárpát-medencében írják a kutatók.
Emiatt új megvilágításba kerül a teljes Kárpát-medencének az utolsó jégkor elvonultától számított története is. E kor végét továbbra is a rabszolgaság felszámolását jelentő Nagy Ókori Világháború jelenti, és ezt a hozzávetőleg 10000 évet nevezem én a Magyar Ókornak. E kor színhelye Európa, nemcsak a Kárpát-medence, szorosabb értelemben azonban elsősorban a Kárpát-medencéből kiáramló népesség által teremtett műveltség történetét jelenti. A Magyar Ókor a rénszarvasra vadászó néppel kezdődik, a gravetti nevű néppel, majd a kisázsiai elszármazású, de itteni feldolgozású és továbbterjesztett vonaldíszes műveltség elterjedésével folytatódik, amely az igen korán kialakuló földműves paraszti nép találmánya volt. Írországtól Ukrajnáig ér e bámulatos, egybefüggő és egységesnek tekinthető kultúrtáj Európában. Az erdélyi réz ugyanezen a területen terül szét később népével együtt. Ugyanezen a területen találjuk a bronzot is a második évezredben, ugyanolyan egységes megjelenésben és Kárpát-medencei központú szétáramlással. A bronz kora nyílegyenesen vezet a kelta műveltség egységesüléshez. A kelták műveltségében semmit nem látni, ami már korábban is ne lett volna meg. Mindez arra utal, hogy e nagyon hosszú időszak népessége valamilyen módon folyamatosságot mutat, és e folyamatosság motorja feltételezhetően a Kárpát-medence. Ugyanakkor Kréta és Mükéné görögség előtti szelleme is besegít a bronz műveltségének fejlődéséhez. Mindez úgy lehetséges, hogy nemcsak európai jelentőségű művelődési központ, de az anyagi haladásban, fémek elterjesztésében is élen állónak tűnik, hisz az itteni fémkorokkal kapcsolatos keltezések súlyos évszázadokkal megelőzik a környék és a fent említett táj összes részét. Emiatt, és az indoeurópaiak állítólagos Kr. e. második évezredbeli kialakulása miatt nem állíthatjuk, hogy Európa indoeurópai találmány lenne. A Kárpát-medencében szinte bizonyosan semmilyen szerephez nem jutottak, márpedig akkor az innét kisugárzó műveltség sem lehetett az. Eddig nem ismert elgondolások mentén újra végiggondolhatjuk Európa korai történelmét és szembesíthetjük mai, róla elterjedt véleményekkel.
Soha nem állítottam, hogy a Kárpát-medence lenne a világ közepe – bár nekünk magyaroknak mindenképpen az. Azt viszont igen, hogy az emberi eszmélés korától kezdve itt olyan körülmények – gyorsan szaporodó népesség, művelődés, hit, egységesülő nyelv, technikai előrehaladás - voltak, amelyek segítségével képesek voltak nemcsak saját eredményeiket, de a beérkezett gondolatokat is azokkal egybeötvözve tovább sugározni Európa jelentős kiterjedésű területeire már az újkőkortól kezdve. Legalább ennyit mindenképpen. Hogy e kérdés tárgyalására korábban nem került sor földrészünkön, annak oka éppen a mindent taroló indoeurópai szemlélet elterjedésében rejlik. Újabb keletű lexikonjaikban e indoeurópai cím alatt már csak feltételessé szelídült megfogalmazásokat találni a korábbi taroló elképzelések bizonyíthatatlansága miatt, ezzel szemben a hétköznapi magyar “tudományosság” valósága múlt századi elképzeléseket sulykol még ma is."
Az eddigi ízelítők alapján is talán jól érzékelhető, hogy a magyar őstörténetkutatás talán egyik legnehezebb, de elkerülhetetlen feladata (a hamis rétegek lefejtésén túl persze..), hogy az eddig különálló kutatási és tudományágakat összevonja, egységesítse a fellelhető tudásanyagot, a különböző elgondolásokat, változatokat, és integráció után, a kialakult összefüggések, a közös pontok alapján vonja le a szükségszerű következtetéseket, és hozzon létre végre a magyar őstörténetre egy korrekt vázat pontos időrenddel. Ennek érdekében legalább az alábbi tudomány- és egyéb idetartozó határterületek összefésülésére lenne szükség a valós kép megalkotásához: az emberré válás kutatása, genetika, embertan, régészet, nyelvészet, történelem-tudomány, mítoszok és krónikák világa, vérvonalak kutatása, uralkodó családfakutatás, népművészet, népzene, népmese kutatás, és... talán mind közül a legfontosabb, megfejteni, újra megtalálni, megérteni a eredeti magyar hitvilág, a MAGság, a szakralitás lényegét, s hogy mit jelent a - mai gyakorlatias szemmel kissé naív, de végtelenül tiszta és mély - magyar/madár lélekminőség ebben az elanyagiasodott állatvilágban. Tanulmányunk kettős jelentésű címe is erre az útkeresésre utal, miszerint egyrészt a magyarság mint nép, másrészt a magyarság mint lélekminőség eredetére keressük a választ. Ez utóbbihoz persze nem kell feltétlenül könyveket olvasnia egy valódi magyarnak, mert alaphangon ilyen. Nem könnyű tehát a feladat.. Mindegyik fent említett tudományterületnek külön könyvtárnyi irodalma van (igaz és hamis/téves alkotások egyaránt - jól fel kell kötnie a szűrő-szemüvegét annak, aki ebben az elképesztő rengetegben meg akarja találni az igazságot!), ezért mindezek teljes körű bemutatására nyílván nem vállalkozhat ez az oldal sem, éppen ezért csak különböző munkákból vett idézetekre, forrásmegjelölésre van lehetőség - de talán ennyi is elég ahhoz, hogy összeálljon egy viszonylag egységes kép, és elinduljunk azon a bizonyos egyik vagy másik úton, hogy végül mindannyian eljussunk ugyanoda...
Bevezetésként érdemes elolvasni mit ír a magyar őstörténetről és a feladat nagyságáról a magyarság eredetét tekintve az igazsághoz talán eddig legközelebb jutott kutató-szerzőpáros, Cser Ferenc és Darai Lajos - Magyar folytonosság a Kárpát-medencében c. könyvükben:
"Kárpát-medencei magyar néptörténeti egység és folytonosság
A Kárpát-medence a kora kőkortól kezdve folyamatosan lakott. Az egyes kultúrák egymást
váltva, de folyamatosan fejlődnek tovább. A Szeleta műveltség kulturális elemei mindvégig
jelen vannak. Ugyanakkor a Subalyuk (Szeleta) műveltség embertani jegyei is végig
követhetők. A neandervölgyi embertípus itt ötvöződik a kaukázusival és az így kialakult
cromagnon B embertípus még az Árpád kori sírokban is komoly mértékben jelen van. S a
jelenkor embertani képében a cromagnon B típus a pamírival keveredve bár, de továbbra is
komoly tényező. Ezt a helyre nem álló sejti férfi tulajdonság-örökítőnk vizsgálati
eredményei megerősítik: a medence lakói tulajdonság-örökítő állománya 82%-ban ősi,
európai.
Az Árpád nagyfejedelem vezette magyar honfoglalás közvetlen és közvetett, közeli és
távoli előzményeit – számtalan nyilvánvaló tény miatt – a történelmi kutatásnak a
honfoglalásban szereplő minden résztvevő szempontjából kell feldolgozni. Egyedül ezzel a
módszerrel látszik ugyanis megfelelően megközelíthetőnek és megragadhatónak a
megszerzett hon és lakói, valamint a honfoglalók őstörténete. Azért kell őstörténetről
beszélnünk, mert a magyar honfoglalás óta megszakítatlan és folytonos a magyar nemzeti és
állami lét az érintett területen és népesség körében. Így a benne résztvevők és részesek
oldaláról a magyar honfoglalást megelőző minden összefüggő történeti mozzanat igen fontos,
mert a magyarsághoz vezető őstörténetet alkotja.
A magyar honfoglalás által megteremtett magyar hon és megszületett magyarság
őstörténetének, mint minden őstörténetnek az a jellegzetessége, hogy nem kifejezetten és
egyedül erről – az ekkortól fennálló – hazáról és erről a hungaricus népről szól. Hanem az őt
összetevő előzményekről, azokról az eseményekről és történésekről szól, azokról a
folyamatokról és törekvésekről, eredményekről és kudarcokról, amelyeket az egyes korábbi
szereplők elkövettek, elértek vagy elszenvedtek. Ezért a magyar őstörténet eredményes
kutatása csupán az egyetemes emberi őstörténet vonatkozó területeinek és részeinek megfelelő
felhasználásával történhet meg, érthetően esetenként az egyetemes őstörténeti ismeretek
kiegészítésével, gazdagításával, mozzanatainak részletesebb vizsgálatával, bővebb
adatolásával.
Ha az eddig elmondottakat elfogadjuk, azzal kizártuk, hogy az összetevő elemek
egyikének előzményeire, történetére szűkíthető legyen a magyar őstörténetet. Ha pedig
elfogadtuk, hogy az összes összetevő előzményei és története mentén írjuk meg a magyar
őstörténetet, akkor a vizsgálatban az összes összetevő szereplőt visszavezethetjük a
kezdetekig, mégha az egyetemes őstörténet nem is fordított rájuk eddig – ebből a szempontból
– kellő figyelmet. Ezek a visszavezetések azonban hamar addig jutnak, hogy megszűnik az
egyes előzmény népek azonosítási lehetősége, s ekkor a különböző kultúrák, régészeti
műveltségek életútja és kölcsönhatása folyamataiban, eredményeiben jelölhetők meg a további
magyar őstörténeti előzmények. Ekkor tehát, a történeti kor előtt az egyetemes őstörténeti
időrendi keretben azonosítható a magyar őstörténeti időrend. Az
azonosítás összehasonlító
módszereként elsősorban – a kulturális és népességbeli folyamatosság
alapján – későbbről
adatolt jellegzetességek korai nyomainak rögzítése, első előfordulásának
megállapítása
szolgálhat. Továbbá a kultúrák egymásra következésében, a régészeti
műveltségek egymásra
rétegződésében a túlélő, győztes összetevő elemek felkutatása és
megnevezése. Az így meghatározott kulturális és nyelvi egység ugyanis
ekkortól képessé válik felszívni a beköltöző
menekült vagy hódító kultúrát, és középtávon magába olvasztani, azaz
behozott előnyös
műveltségi elemeit alkalmazni, felhasználni, és az új néprészt
nyelvileg, majd hosszú távon
kulturálisan is magához idomítani."
***
Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medencei azonosságunk, távoli rokonaink és katonai segítőink c. tanulmányának bevezetője is idekívánkozik:
"A magyarság, a magyar nyelv, a magyar nép és népi kultúra eredetének a kérdése évszázadok óta gyötrő kételyek forrása. Többen több oldalról közelítették meg a gondot okozó kérdést, de alapvetően a megközelítések csupán a népi jellegzetességek – etnikum, műveltség, különösen a nyelvi műveltség, írott emlékek – területének egy-egy, gyakran nem is koherens szegmensét érintették. László Gyula professzor úr vetette föl a gondolatot, hogy a néprajzosoknak, a nyelvészeknek, az embertanászoknak, a régészeknek és a történészeknek össze kellene fogniuk, hogy egységesen, valamennyi szak terület ismeretanyagát összedolgozva derítsék ki népünk, nemzeti kultúránk eredetét.
Ez az összefogás mind a mai napig elmaradt.
Alapvető változást jelentett azonban, amikor mindezen tudományok eredményeit összegeztük egymást követő tanulmányainkban. Az összegzett tudományos eredmények alapján valamennyi sztyeppei eredet valószínűsége lecsökkent és csupán a nemzetünket sem elkerülő jelenség, a kettős társadalom egyik ága lett a sztyeppére visszavezethető, a nemzetet alkotó magyar nyelvű lakosság döntő többségét Kárpát-medencében eredőnek találtuk. (...) A Kárpát-medence őskori régészeti anyagai így összhangba kerültek a magyar nyelv sajátságaival. Sőt, a sejti átörökítés Y testének elemzéséből összefoglalt eredményei kétséget kizáróan támasztották alá népünk Kárpát-medencei eredetét. (...)
A címbeli három jelentős őstörténeti tényösszefüggési rendszerből két összetevő elem vagy alkotórész meghatározó a magyarság etnogenezisében, azaz a magyar nemzet és állama létrejöttében. Ez a kettő: a Kárpát-medencéhez és a Kárpátok keleti túloldalához kötődő őslakosság, valamint a sorozatos katonai hódító, majd védelmi segítségadó (és sajnos később aztán ismételten többször csak hódító) katonai-hatalmi elit. És ez utóbbi esetenként még messzebbről jött, mint a Kárpátok Dnyeperig tartó túloldala. Viszont a szalagdíszes kerámia műveltségének népeként kb. ötezer éve távolba szakadt rokonaink ugyan velünk azonos alapból származtak, de nem vettek részt a későbbi magyar népet létrehozó folyamatban. Sőt őket különösen műveltségükben erősen torzította a legkorábbi kemény hódoltatás, amit itthon jobbára elkerültünk.
Mármost ahogy a katonai-hatalmi elit is szétválasztható több időbeli és térbeli összetevő elemre , ugyanúgy az őslakosság is, úgy a Kárpát-medencén belülre, mint kívülre tekintve. Az őslakosság esetében az azonosítási lehetőség sokkal hosszabb időre terjed ki és több régészeti, műveltségi és embertani – beleértve a vércsoportokat és a genetikát is – jellegzetességre tagozódik, mint a katonai-hatalmi elem esetében. Azért, mert sokkal hosszabb műveltségi előidőre kell tekintettel lenni és sokkal bonyolultabb mellérendeléses műveltségi vívmányok kialakulására, mint az alárendelő katonai hódító hatalom esetében. Utóbbi alapszerkezete, felsőbbrendűségi eszmei alapja alig változott létrejötte óta, de amióta államszervező szerepkörben jelent meg itt nálunk, a romboló, beavatkozó szerepének egyre nagyobb csökkenését, végül a Kárpát-medenceiek szolgálatára rendelt működését figyelhetjük meg, a végén már akár királyi szenteket adva.
Mindazonáltal időszerű és jogosan megkövetelt az egység helyreállítása történelmünk és tudománya között. Ez viszont csak akkor valósulhat meg, ha elfogadjuk a magyarság Kárpát medencei eredete és folytonossága elméletét. Mivel elsősorban a Kárpát-medencei műveltségeket, illetve ezek időrendjét tekintjük a múltunkat adó folytonosság hordozójának, egyúttal adottságként kezeljük az itteni magyar eredet általunk korábban bizonyítottnak tekinthető kérdéskörét.
Kutatási eredményeink főbb megjelenései:
– Cser Ferenc: Gyökerek. Töprengések a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei eredetéről. Szerzői kiadás, 2000. (Angolul: Roots of the Hungarian Origin. Contemplation on the Carpathian Origin of the Hungarian Language and People. Translated and reprocessed by the Author. Melbourne)
– Darai Lajos: „Egy tudomány, egy történelem”. Magyar történelem. Tízezer év — ezer oldalról. Zürichi Magyar történelmi Egyesület, 2002. 11-32. o.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében. Fríg Kiadó, 2005.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Az újkőkori forradalom népe. Fríg Kiadó. 2007.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Európa mi vagyunk I-II. Fríg Kiadó, 2007-2008.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: „Kárpát-medencébe gyökérző magyar folytonosság”. Magyarságtudományi tanulmányok. Magyarságtudományi Intézet, 2008. 229-256. oldal.
– Cser Ferenc és Darai Lajos: Kárpát-medence, vagy Szkítia? Fríg Kiadó, 2008.
A kérdést bonyolítja, hogy az őskor végén Eurázsiában szinte általánossá váló kettős kultúra létrejötte miatt az egyenesági visszavezetések általában kudarcba fulladnak. Mi viszont elsősorban azzal érvelhetünk a magyar elődök ókori jelentősége mellett, hogy szerepkörük eléri a későbbi ú.n. civilizációk kritériumait, sőt szellemi színvonaluk több tekintetben meg is haladja azt, ezért általunk az ókor, mint civilizációs teljesítmény sokkal korábbra ugrik előre az emberiség történetében.
A XX. század végén a régészetet alaposan fölkavarta, hogy sikerrel dolgozhatták ki az egyes régészeti rétegekhez tartozó abszolút idő meghatározásának a módszereit. Ennek eredményeként a régészeti időrendek alaposan megváltoztak. Ezért fontosnak tarjuk, hogy táblázatos formában bemutassuk a Kárpát-medence korszerű idő rendjét, ahol az egyes műveltségi korszakokat immár meglehetősen biztonsággal megállapított időkeretek közé szorítjuk. Egyben megadjuk, hogy az illető korszakhoz milyen műveltségi jegyek tartoztak.(...)
A táblázatokból egyértelműen kiugrik, hogy Kárpát-medencei népességünk teljességében és folytonosságában a környezetét meglehetősen erősen befolyásolva alkotta az európai műveltségek magvát, és erre joggal büszkén tekinthet vissza. Népünk önértékeléséhez kiemelten hozzájárulónak tartják sokan hősi múltunk későbbi eseményeit, történéseit. Ugyanakkor az évek tapasztalata arra döbbentett rá, hogy a kizárólagos sztyeppei eredetünk vélelme hatalmas mai veszélyeket rejt magában. Mert a IX. századi bevándorlásunk gondolatát vannak, akik arra használják fel, hogy bizonygassák vele: egy magas szintű kultúrát rombolt le ún. ’honfoglalásunk’. Ez ellen a legfontosabb érvünk éppen az tehát, hogy a magyarság itt őshonos, őslakos. Minthogy ez a továbbiakban bemutatottak alapján is bizonyosnak vehető, és az erőszakos bevándorlás tétele éppen az őslakosság inneni kiebrudáláshoz vezethet, síkra kell szállnunk a népi egység származáselmélete mellett.
És kénytelenek vagyunk a magyarság szittya – azaz szkíta – eredetének cáfolatával is foglalkozni, mégha ismerjük is az érzelmeket, ami népünk tekintélyes részét a szkíta rokonság felé tereli, amiért ez a gondolat mély gyökereket eresztett. Bár az itteni adatokkal évek óta tisztában vagyunk, mégis a magyarságnak szkítákkal kapcsolatos hibás felfogását csak újabban kritizáljuk, s ennek különleges oka az imént említett, egyre szélesebb körben terjedő, felülről támogatott propaganda, hogy Árpád ’barbár katonanépe’ a honfoglalás idején a Kárpát medence magas szintű , civilizációs műveltségét taposta el – és ez a műveltség zsidó volt. Legújabban Ausztráliában láthattunk egy ismeretterjesztő filmet a zsidóság Palesztinából való elmeneküléséről, amikor a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, és abban az egyik menekülési út – és gyűjtőterület – Spanyolország volt, a másik meg a Kárpát-medence. Ezek figyelmeztető jelek számunkra, mivel nincs közük a valósághoz. Ha igaz lenne a magyarság sztyeppei eredete – és ennek egyik végső forrása, a szkítaság – akkor nem háborognánk, nem jelentkeznénk a jelen tanulmánnyal. De az a sanyarú – számunkra azonban fölemelő – helyzet, hogy Árpád katonanépe nem taposott el egy magas szintű műveltséget, civilizációt, hanem a Kárpát-medence őslakóival szövetségben, az őslakók szellemiségéhez messzemenően alkalmazkodva, mégis a római kereszténységet rájuk erőltetve hozta létre Európa akkori legkorszerűbb államát, és az a műveltség magyarul beszélt."
Cser Ferenc és Darai Lajos hihetetlenül fontos és előremutató munkásságára még többször fogunk támaszkodni ebben a tanulmányban. Az akadémikusok előtt is ismert, hogy a szerzőpáros szőröstül-bőröstül megcáfolta a finnugor elméletet, és az általuk feldolgozott kb. 400 szakirodalom, aminek kétharmada külföldi, nem söpörhető le csak úgy az asztalról, ráadásul ebből vagy ötven a világ olyan kiváló tudósaitól származik, akiknek az életműve van benne a finnugoristák által hivatkozott könyvekben is, és némelyikük többet tett a tudományéért az elmúlt 50 évben, mint az egész magyar tudományosság. Éppen ezért az agyonhallgatás 170 éve bevált taktikáját alkalmazzák e két kiváló kutatónkkal szemben...
Jelen tanulmány felépítéséről még néhány szót:
Megpróbáljuk a lehetetlent: az ajánlott irodalom munkáiból gondosan válogatva 30-40 általunk nagyra becsült, "nem támogatott" (értsd: agyonhallgatott) szerző munkásságát próbáljuk feldolgozni és ez alapján közzétenni a magyarság eredetének lehető legpontosabb összefoglalóját. Sajnos e szerzők nagy részével, mint pl. Badiny Jós Ferenc, Baráth Tibor, stb. - élő kommunikáció már nem lehetséges, de amíg pl. Cser Ferenc vagy Darai Lajos köztünk vannak, addig meg kell ragadni a lehetőséget a közös nevező kialakítására, és az ellentmondások tisztázására.
Többnyire könyvekből, cikkekből, tanulmányokból fogunk idézni, és ahol lehet (mert ismert), megjelöljük a forrást, azonban azt már terjedelmi okokból nem soroljuk fel, hogy az általunk megjelölt források miből/honnan dolgoztak (forrásaink forrásai), ezek az adott művekben, könyvekben részletesen, akár oldalakon keresztül fel vannak tüntetve. Igyekeztünk olyan forrásokból dolgozni, amelyekben megtalálhatók az ősforrások is, ahol le lehet ásni a legeredetibb, legelső pontig, azaz akiktől idézünk, azok többnyire már magukban is komoly összefoglaló munkák, és akik olyan forrásokból dolgoztak, akik valóban ott voltak az adott helyszíneken, elvégezték a "terepmunkát", mint pl. régészek, akik a saját helyszíni tapasztalataikat írták le, és ezekből dolgoztak forrásaink, mi meg az ő munkájukból - így tehát az információ láncolat ép marad, és nem kerül a folyamatba túl sok saját fantáziálgatás, illetve ahol mégis elkerülhetetlen a "hozzáfűznivaló", ott is inkább csak szükséges logikai következtetéseket vonjuk le. Ősforrásaink, mint pl. Götz, Baráth, Makkay stb., elképesztő gyűjtő munkát végeztek, megtalálták és felszedték a morzsákat, majd ezután Cser Ferenc és Darai Lajos, vagy pl. Mesterházy Zsolt ezekből az ősforrásokból szintén elképesztően alapos összefoglaló munkákat készítettek. Jelen tanulmány során pedig ezeket az összefoglalókat igyekszünk egymás mellé tenni, és megpróbáljuk tisztázni a bennük lévő apróbb ellentmondásokat, majd végül összerakni a Nagy Képet, amennyire lehetséges.
Jelen tanulmány felépítése tehát így modellezhető (ez nem valami hierarchiai felépítés, hanem inkább csak a forrásláncolat bemutatása):
Emellett megkísérlünk még egy lehetetlen feladatot: a különböző eredetelméleteket, az "alternatív" őstörténeti kutatók munkásságát összevetjük, megnézzük hogyan gondolkodtak, ki honnan származtatja a magyarságot, megkeressük a közös pontokat, az ellentmondásokat, és a hiányokat, egyszóval megpróbáljuk összehangolni az eddig született kutatási irányzatokat - tárgyilagosan, igyekezve nem megsérteni senkit.
Egyfajta közmegegyezés alapján a magyar őstörténet alatt az Árpád-féle honfoglalás előtti időszakot értjük, így elsősorban erre az időszakra fogunk összpontosítani. Nézzük sorban!
(Természetesen a különböző fejezetek nem ilyen élesen elhatárolhatók egymástól, hiszen pl. a régészetnél is említésre kerülnek genetikai kérdések, vagy pl. a történelem fejezetekben is előkerülnek régészeti utalások, mindez pont annak érdekében van így, hogy minél átfogóbban, összefüggőbben lássuk a magyarság eredetét)
- Előzmények
- A MAGYARSÁG EREDETE - BEVEZETÉS
- I. Emberré válás, civilizáció - bevezető
- I.1. Emberré válás mai elképzelése
- I.2. Leletek, melyek nem illenek a képbe
- I.3. ...és a Kárpát-medencei kapcsolat
- II. Embertan, vércsoport, genetika
- III. Régészeti korok műveltségei - bevezető
- III.1. Régészet - Őskőkor
- III.2. Régészet - Átmeneti kőkor
- III.3. Régészet - Újkőkor
- III.4. Régészet - Rézkor
- III.5. Régészet - Bronzkor
- III.6. Régészet - Vaskor
- III.7. Régészet - Az Árpád-korig
- III. Régészeti és genetikai ÖSSZEFOGLALÓ
- IV. Nyelvészet - bevezető
- IV.1. Nyelvészet - írásbeliség, nyelvészkedés
- IV.2. Nyelvészet - képességek, ősíség
- IV.3. Nyelvészet - a magyar nyelv metafizikai mélységei
- V. Történelem - bevezető
- V.1. Történelem - örökösök, rokonok, hazatérők
- V.2 Történelem - a világháború kezdete
- V.3. Történelem - hamis rétegek
- V.4. Történelem - krónikáink
- V.5. Történelem - a királyi vérvonal
- V.6. Történelem - honfoglalások
- VI. Mítoszok - bevezető
- VI.1 Mítoszok - Az Aranykor
- VI.2 Mítoszok - Vízözönök
- VI.3 Mítoszok - elsüllyedt szigetek
- VI.4 Mítoszok - Nimród, Hunor-Magor
- VII. Népművészet, népmese, népzene
- VIII. Ősműveltség
- VIII.1. Szakralitás
- VIII.2. Hitvilág, ősvallás
- VIII.3. Magyar-Madár lélek
- Összefoglaló, záró gondolatok
